Sümegi Elemér hegedűkészítő veterán kerékpárokat újít fel

Ahogyan a hegedűnél, itt is a legfőbb cél a régi használati tárgyak megmentése. - Semmihez sem fogható élmény egy patinás mesterhangszer restaurálása, vagy amikor elkészítek egy új hegedűt több hónapos megfeszített munkával, és megszólal. Amikor az első régi biciklit feljavítottam, kitoltam az utcára és mentem vele egy díszkört, ugyanez az érzés futott rajtam végig, mesél a kezdetekről Sümegi Elemér. A keze alá kerülő kerékpárokat a hegedűkhöz hasonlóan hosszú, aprólékos munkával varázsolja újjá. Sokszor pókhálós sufnikban és pajtákban talál rá egy-egy darabra, letisztogatja, majd egyesével felújítja az elemeket, ha már valamit nem lehet megmenteni, akkor igyekszik autentikus alkatrésszel pótolni.

Ezután jön a krómozás és a fényezés, néha pedig más szakértelmét is segítségül hívja a munkához, az egyik veterán bicikli felnijét egy herendi porcelánfestő csíkozza, mondja, majd egy 1939-ben gyártott Csepelre mutat. A bringa pompásan csillog a falnak támasztva, tökéletesen használható, és mint minden régiségnek, ennek is saját története van. Egy nagyteveli származású nénié volt, akinek, amikor meglátta felújítva, eszébe jutottak gyerekkori emlékei, és sírva fakadt. A fénylő paripa - amelyet eredeti állapotába varázsolt vissza - korabeli vázához amerikai fekete dióból fa sárvédőket, fafogantyúkat kapott, sőt, a lámpatestek is fából készültek. Az eredeti tulajdonosok felé tett gesztusként valamennyi, a műhelyében álló felújított biciklin egy-egy névtábla szerepel az eredeti tulajdonos nevével.

De hogyan adja a fejét egy hegedűkészítő veterán kerékpárok megmentésére?

Gyerekként háromnegyedes és egészes bicikliket hajtott, persze csak a váz alatt. A fával való foglalatosság szintén ezekben az években ivódott belé nagyapja révén, aki valamin mindig dolgozott a műhelyében. A kerékpározás később rendszeres időtöltéssé vált számára, a kilencvenes években bicikliversenyeket is szervezett.

Néhány napja egy olyan amerikai kerékpárt talált az egyik lókúti szénapadláson, amit a huszadik század első éveiben Amerikába vándorolt svábok hozhattak haza. Elemér áradozik a kuriózumnak számító, valószínűsíthetően az 1890-es években manufakturálisan előállított drótszamárról. Olyan a kormányszerkezet és a villa kialakítása, mintha egy ötvösmunka remeke lenne. Figyelemre méltó az átütőtengelyes megoldás is, ilyet nálunk akkoriban nem készítettek, magyarázza átszellemülten.

Korábban már nyomára akadt egy 1938-as The Best kerékpárnak is, amelyet gazdája, Schoffhauzer Henrik kőművesmester akaszthatta fel egy szegre negyven évvel ezelőtt. A kétkerekű angol licenc alapján készült Weiss Manfréd gyárában Csepelen, az eredetileg konzervgyárként, majd lőszergyárként működő üzemben az 1920-as évek végétől fogtak bele a kerékpárgyártásba. Ez egyébként látható volt a 34. Veterán kerékpárok világtalálkozóján június 25. és 28. között Tiszakécskén, ahova húsz országból csaknem kétszáz kerékpáros érkezett.

Sokak számára ismerős a megyeszékhelyen az az 1938-as Wanderer is, amivel dolgozni jár. A kerékpár eredeti tulajdonosa Johan Pfitzner volt, aki egy időben József Attila magyartanára volt. Megmaradt rajta az eredeti felirat, nem kellett újrakrómoztatni, csak políroztam és lakkoztam, jegyzi meg.

A veterán kerékpárok megmentését négy-öt éve kezdte, eddig négy példány született újjá a kezei alatt, és jelenleg hat további vár felújításra. Egy-egy míves alkatrész önmagában is gyönyörű, mint például a Brooks nyergek, melyeket szintén gyűjt. Azt mondja, ha már olyan sok összegyűlik, szívesen szervezne kiállítást, hogy mások is csodálhassák őket, de eladni nem szeretné, az alkotási folyamatnak beillő felújítás során hozzánőnek a biciklik. A leghőbb vágya, hogy találjon egy 1800-as évek közepén készített faküllős angol kerékpárt. Addig azonban, amíg ez az álom valóra válik, megalkotja a maga faküllős biciklijét amerikai fekete dióból, esetleg somból vagy kőrisből...