Betegek tájékozódásáért

2020.02.05. 15:18

Egyedülálló egészségügyi ellátáskeresőt fejlesztettek

A Debreceni Egyetem (DE) applikációja – a magyar nyelvű változat után – már angol nyelven is elérhető.

Forrás: Shutterstock

Az egyetem az elmúlt években több hasznos mobilalkalmazást készíttetett. Jelenlegi alkalmazásaik közül az Android és iOS telefonokra letölthető UD Mediversity app célja, hogy

a betegek és a hozzátartozók egyszerűen, gyorsan eligazodhassanak

a Klinikai Központ szolgáltatásai között.

Vincze Szilvia, az alkalmazásfejlesztési központ vezetője jelezte: mint ahogy az internetes oldalukon, az applikáció felhasználói között is az orvos- és szakrendelés-kereső, illetve a klinikai térkép a legnépszerűbb alkalmazás, de a szakmakeresőben például házi ápolást vállaló ápolók adatai is elérhetőek lesznek.

A magyar nyelvű app kilenc hónappal ezelőtti bevezetése óta 15 ezer megkeresést regisztráltak, a háromezer felhasználó 30 százaléka pedig már az egy hónapja elérhető angol nyelvű verzióból tájékozódott.

Ónodi-Szűcs Zoltán, a DE egészségügyi koordinációs kancellárhelyettese azt mondta, a kilenc hónappal ezelőtt magyar nyelven elindított és immár angolul is elérhető, az országban egyedülálló applikáció kapcsolatot biztosít a betegellátó hely és a betegek között.

Hozzátette: Debrecenben és vonzáskörzetében jelentős számú külföldi munkavállaló dolgozik, aki a hajdú-bihari megyeszékhelyen veszi igénybe az egészségügyi szolgáltatásokat, számukra is könnyebbséget jelent az angol nyelvű szolgáltatás.

Berényi Ervin, a klinikai központ elnöke kiemelte: az app célja, hogy a lehető legszélesebb körű információkat nyújtsa a betegeknek a különböző alkalmazások, többek között a telefonkönyv, a szakrendelés- és az orvoskereső segítségével.

Lampé Zsolt, a DE Kenézy egyetemi kórház főigazgatója megjegyezte, a betegturizmus szempontjából is fontos a gyors információ, például a várólisták alakulásáról.

Borítóképünk illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!