Kényszerből dolgoztatni a rendőröket?

Ez a véleménye a nyugdíjas dr. Horváth Imrének, aki 2004-2007 között a megyei főkapitányság bűnügyi igazgatójaként, illetve megbízott főkapitányként dolgozott. Negyvenkét évi szolgálat után, 60 évesen ment nyugdíjba, holott már tíz évvel ezelőtt elköszönhetett volna kollégáitól.

- Ahhoz, hogy a közvélemény megértse, hogy a kollégáim miért szereltek le tömegesen az elmúlt időszakban, ismerni kell belülről a rendőrség életét, s a körülményeket - mondja a 61 éves nyugállományú tábornok. - Amikor Lampert Mónika volt a belügyminiszter, az az elképzelés merült fel, hogy a jövőben a rendőrség régiós irányítás alatt dolgozzon - mi Székesfehérvárhoz tartoztunk volna -, ezzel párhuzamosan leépítik a megyei főkapitányságokat. A felszabadult létszámmal a városokat erősítik. Kérdőjelek sokasága merült fel, elbizonytalanodott a megyei állomány, ahol jól képzett szakemberek dolgoztak. Jogosan vetődött fel bennük, hogy netán alacsonyabb beosztásba helyezik őket, s csökken az illetményük. Míg ők korábban egy-egy nagy horderejű bűnügyön dogoztak, a városnál futkoshattak volna egyik helyszínről a másikra. Megvolt a 25 év szolgálati évük, így közös megegyezéssel megszűnt a szolgálati viszonyuk. Teljes összegű nyugdíjjal léptek ki a kötelékünkből. A másik nagy hullám akkor érte a kapitányságokat, amikor elterjedt, hogy lesz új szolgálati törvény, változik a nyugdíjkorhatár, megszűnik a korkedvezmény. A 40-45 évesek akkor úgy látták, hogy még időben tudnak váltani, s a sok bizonytalanság után átléphetnek a civil életbe. Mint bűnügyi igazgató magam is próbáltam maradásra bírni kiválóan felkészült kollégákat, de egy idő után beláttam, jobb, ha elmennek. Lógó orral, jövőkép nélkül nem tudnak lendületet adni beosztottjaiknak. A körülöttük kialakult légkör rossz hatással volt már a többiekre.

Horváth Imre hozzátette, nem erősítette az állomány tagjaiban a tartást, amikor arról értesültek, hogy a felettes szerveknél is megindult a mozgás, illetve nyugdíjba vonult vezetőket civilként tovább foglalkoztatnak.

- Pályafutásom alatt több kollégámat látogattam meg a kórházakban, akik például magas vérnyomással, szívritmus-zavarral és egyéb egészségügyi problémákkal küszködtek. Amikor, mondjuk úgy, felépültek, újból csatasorba álltak, hiszen a döntő többségük nem azért szerelt fel, mert ott lebegett a szemük előtt, hogy előbb mehetnek nyugdíjba, mint az átlag emberek. Viszont amikor látták, hogy bizonytalan a jövőjük, ami családjukra is kihatott, orvosi felülvizsgálatot kértek, ahol rokkantnyugdíjasnak minősítették őket. Nem az volt a jellemző, hogy ezzel visszaéltek volna. Az évtizedek alatt, ahogy mondani szokás, elhasználódnak az emberek. Aki kicsit is ismeri a rendőrség belső életét, tudja, nem napi nyolc órát kell dogozni. Ez a hivatás állandó készenlétet követel meg, szabadságról, pihenő időről bármikor berendelhető az állomány. Szolgálaton kívül is intézkednie kell, ha "belebotlik" egy bűncselekménybe. Bármikor kerülhetnek életveszélyes helyzetbe. Örökké stresszben élnek, ami egy idő után rámegy az egészségükre. Nem értem, hogy a szakszervezetek ilyen és ehhez hasonló érvekkel miért nem jöttek elő eddig. A rendkívül leterhelt kollégákat még jóval az 57. életévük betöltése előtt ki kellene "vezetni" korábbi besorolásukból, hogy addigi tapasztalataikat csendesebb vizeken kamatoztassák. Oldal irányú mozgások kellenének az amúgy konzervatív felépítésű rendőrségen belül. Megítélésem szerint ma is sokan dolgoznak adminisztrációs területen, ahelyett, hogy a közterületi szolgálatot erősítenék. Az átalakítást fent, az Országos Rendőr-főkapitányságon kellene elkezdeni, de a karcsúsítás a megyei főkapitányságra is ráférne. Luxusnak tartom, hogy például tíz évet egy városi kapitányság élén dolgozó kolléga elmenjen idő előtt nyugdíjba, ahelyett, hogy házon belül mondjuk elemző, értékelő munkát végezne, s így töltené ki az 57. életévét.

A volt főkapitánynak meggyőződése, hogy a régieket már nem szabadna visszahívni - tisztelet a kivételnek -, mert azzal nagyobb erkölcsi kárt okoznának az állományon belül, mint hasznot. A kényszerből, kedvetlenül dolgozók munkájában nem lenne sok köszönet... A tábornok aláhúzta: a kérdés azért is bonyolult, mert, ha visszarendelnek mondjuk egy, az ötvenes éveiben járó egykori járőrt, s beültetik az íróasztal mögé, nem biztos, hogy eleget tud tenni annak a feladatkörnek. Még az aktív állománnyal se lehet ötletszerűen "sakkozni", ugyanis fel kell(ett) mérni azt, hogy ki, milyen feladatra a legalkalmasabb.

- Az a véleményem, hogy a megváltoztatott feltételeket csak a pályájuk elején állókra szabadna kiterjeszteni, mivel nekik még sok évük van a nyugdíjig, s bármikor meggondolhatják magukat. Egyébként egyikünk sem azért választotta ezt a pályát, hogy korábban nyugdíjba mehessünk, hanem azért, mert fiatalon ezt a sokszínű szakmát vonzónak, érdekesnek találtuk.