Borfesztivál: öröm és üröm

Ajka - Pénteken este nyílt a hetedik alkalommal megrendezett Borvarázs, a Somlói Borok Fesztiválja.

Tóth B. Zsuzsa

Az ünnepségre érkezetteket a város főterén Schwartz Béla polgármester köszöntötte, aki beszédében hangsúlyozta, hogy e napok a somlói bort köszöntik.

A legjobb nedűket ünnepelhetik a fesztiválon, annál is inkább, hiszen a somlói gazdák közel egyharmada ajkai. Kérte, hogy mindenki kóstolja meg a kínálatot, de mértékkel fogyasszanak. A polgármester József Attila szavaival fejezte be beszédét: "Ugye pajtás, mulatunk ma, pár litert a holnapunkra, üsse kő, a bor, ha drága, diák mulat itt magába."

A megnyitón köszöntötte még a rossz idő ellenére összegyűlt rengeteg vendéget Somogyi Lajos a hegyközség elnöke és dr. Halla László, a Somló és Környéke Borút Egyesület elnöke is.

A pünkösdi fesztiválon a somlói borok legjobbjait kóstolhatja a közönség. A helyi művészeti csoportok, amatőr együttesek produkcióit is felvonultató program pénteken táncbemutatókkal kezdődött, de fellépett Szuszán Roland énekes, este pedig a Bódi Guszti és a Nagyecsedi Fekete Szemek szórakoztatták a közönséget a Bikini-koncert előtt.

Szombaton délután hastáncbemutató, bordal- és slágercsokor, rock and roll és Ghymes-koncert szerepel a műsorban, vasárnap pedig a táncos, dalos, operettel fűszerezett programok mellett borfelismerő bajnokságot is rendeznek. A sztárvendég Tabáni István lesz.

Hétfőn egyebek mellett fúvószene, R-GO-koncert és a Pannon Várszínház: Táncdal a fesztiválon című előadása is várja a vendégeket.

Amint azt Schwartz Béla elmondta, évek óta ez volt az a fórum, ahol a somlói vízvezetésről beszámolhatott. Sajnos mostanra kiderült, hogy bár sikeresen pályáztak a régóta várt beruházásra, a gazdák érdektelensége miatt elmarad.

Devecser és Ajka ugyan vállalta volna a rá eső önrészt, azonban Pápa, az emberek mintavárosa a megkeresések ellenére sem jelzett vissza.

Ennek és a somlói gazdák részéről mutatkozó érdektelenségnek köszönhetően mostanában nem lesz vezetékes víz a Somlón.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!