Exférj újratöltve: kösz, de nem kérünk belőle

Létezhet-e ennél nagyobb öröm, pláne, ha még mindezért ötezer dollár is üti a markát? Hát, a mozinézőknek létezik, az biztos. Exférj újratöltve. Kritizálunk.

A (természetesen) bájos, szexi és vagány újságírónő, Nicole összetűzésbe keveredik a rend őreivel. S mivel a bírósági tárgyalásról elrohan egy elrabolt informátor, vagy-is egy oknyomozó riport nyomába, a bíró sem rest: óvadék helyett elfogatóparancsot ad ki Nicole-ra.

A hálás feladatot exférje, Milo kapja, aki a viharos szakításuk után nem is juthatna ennél örömtelibb melóhoz. A helyzet persze bonyolódik, mert Nicole mindenképpen meg akarja oldani a rejtélyt, amivel a maffia meg a rendőrség visszásságait leplezhetné le.

Persze, mivel mindkettejük érdeke mást kíván  Milo sittre akarja vágni exnőjét, Nicole pedig meg akarja úszni azt , egyfolytában megy kettejük közt az adok-kapok.

Vita, veszekedés, taktikázás, szeretlekismegnemis vagy inkább se veled, se nélküled  egy klasszikus romantikus vígjátékhoz minden kellék adott, Andy Tennant rendezőnek valahogy mégsem sikerült az alapvető hozzávalókból igazán fogyasztható vígjátékot készíteni.

A film hol beindul, hol pedig annyira ellaposodik, hogy többször is a határán voltam annak, hogy akkor most felállok és elmegyek a moziból. És vissza sem nézek.

Az utolsó pillanatban aztán sikerült túllendülni ezeken a gázos pillanatokon, köszönhetően a film mellékszereplőinek. Igazán vicces és szerethető karakter Nicole anyja, Kitty (Christine Baranski) és Irene, a nyers, néha már-már bunkó, de stílusos titkárnő (Cathy Moriarty).

A helyenként vicces beszólásokon, helyzetkomikumokon kívül azonban azt ne reméljük, hogy hű de nagyokat vihogunk majd a filmen. Egy-két kényszermosoly legfeljebb az belefér. Tudom, hogy letölteni filmet csúnya dolog, de ez a mozi legfeljebb annyit ér.