Szúrás és fájdalom nélkül - Egyedülálló műszer a megyei kórház gyermekosztályán

Veszprém - Az országban egyedülálló, a súlyos állapotú gyermekek keringését vizsgáló ultrahangos készüléket vásárolt a megyei kórház gyermekgyógyászati centruma. A műszert az osztály alapítványára érkező adományokból finanszírozták.

Martinovics Tibor

- Szúrás és mindenféle fájdalmas beavatkozás nélkül ad lehetőséget a diagnózisra, ráadásul olyan esetekben is használható, amikor a hagyományos technika használata a gyerekeknél nem lehetséges. Általa minden információt megtudunk az adott szervezet keringéséről - hangsúlyozta dr. Szabó Éva főorvos.

A gyermekgyógyászati centrum vezetője kiemelte: a vizsgálat korlátlan számban megismételhető, kiértékeléséhez pedig nem kell speciális kardiológiai tudás.

Az országban egyedülálló készülék mintegy nyolcmillió forintba került, ebből hétmilliót az osztály Bébi Mentő Alapítványa biztosított, a hiányzó összeget pedig a kórház állta. A már használatba állított műszerrel évente kétszázötven-háromszáz beteget, elsősorban súlyos állapotú gyermekeket vizsgálnak majd meg a kórházban.

Dr. Rácz Jenő, a megyei kórház főigazgatója a pénteki sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: az intézmény gyermekosztálya szakmailag és műszerezettségében egyaránt országos szinten is jó színvonalú.

- Rendelkezésünkre áll egy modern, az országban egyedi műszer és a teljesítményvolumen-korlát miatt nem tudjuk széles körben kihasználni a lehetőségeit. Csak az ellátási területről érkezőket vizsgálhatjuk meg, illetve a sűrgősségi eseteket láthatjuk el - emelte ki dr. Rácz Jenő.

Az intézmény főigazgatója hozzátette, a pályázat benyújtás előtt álló átfogó kórházi fejlesztési programban is szerepel a gyermekosztály fejlesztése, egyebek mellett a bababarát szülészeti centrum feltételeinek biztosítása, a gyermeksebészeti műtő és az intenzív osztály fejlesztése, valamint az anyaszállás létrehozása.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!