Újra lesz Molnár Gábor-kultusz?

Kötetei sorában ez, a Dráma az őserdőben című új színnel és tartalommal bővíti a látását huszonkét évesen elvesztett Molnár Gábor írói életművét. Ezek a  főképpen a pályája kezdetén készült  írásai azért is fontosak, mert ezek sikerei, népszerűsége, olvasmányossága voltak azok a motivációk, amelyek révén kötetek sorában mutatta be kutatásai, utazásai eredményeit. Írásainak stílusa nem csak a korabeli, hanem a mai olvasó számára is intellektuális élmény, történetei megragadóan egzotikusak még akkor is, ha ma már a világhálón kutakodva szinte fától fáig haladhatunk Brazília dzsungeleiben, vagy az általa később megírt mongol puszták szél fújta dombhátain.

- Csillaghímes éjszaka borult a tájra - így kezdődik a beválogatott útirajzok első, Az ősrengeteg című, érdekfeszítő bevezetőnek szánt leírás. A kötet lapjain végig kísérhető a belső látásával és látomásaival megküzdő és az önkifejezés magas szintjét nyújtó, erőteljes ábrázoló művészetét megjelenítő író személyes hangú, meggyőzően hiteles természetszeretete, amely nem csakhogy életben tartotta őt még fél évszázadon át, hanem volt lelki, szellemi ereje ahhoz, hogy könyvek tucatjait adja át a hazai és külföldi olvasóinak. Sorsa különös ajándéka volt az, hogy  évtizedek múlva  kísérőivel újra ellátogathatott az ő kedves Amazóniájába. Megérhette azt is, hogy az ő egykori kedves indiánjaitól körülvéve emlékezhetett az örök titkokat őrző, még ma is sejtelmes erdőrengetegben.

Sokan és sokfélét írtak távoli tájakon megélt kalandokról, történetekről. Molnár Gábor közöttük is egyedi alkotó, nemcsak sorsa miatt, hanem, főképpen azért, mert személyes élményeinek etikai-erkölcsi világa, a természet szeretetéről szóló, romantikus elemekkel átszőtt vallomása ma is példaértékű. Könyveiben nem a történetek eseményei közösek, hanem az a gondolkodásmódja, amely ma különösen közel kell, hogy álljon hozzánk: a természet elbirtoklása csak olyan mértékű lehet, hogy az a jövő számára örök érték maradjon, az emberiség közös támasza lehessen.