Táncparti hely nélkül - A Gipsy Kings a Veszprémi Ünnepi Játékokon

Az idei egy új kezdeményezés, a Veszprémi Ünnepi Játékok öt estéje közül kettő is állóhelyes. Lehet majd táncolni, ígérték a szervezők; valószínűleg ők sem számoltak azzal, hogy az érseki palota előtt felállított színpad előtt szinte megmozdulni sem lehet majd.

A kilenc órás koncertre már jóval nyolc óra előtt gyülekeztek a műfaj szerelmesei. Jöttek nosztalgiázni a hatvanas párok, akik a '80-as évek sztárjaira voltak kíváncsiak, nagypapák, nagymamák az unokákkal és a fiatalok, huszasok, harmincasok, akik szintén szívesen buliznak a Gipsy Kings zenéjére.

A Váradi Roma Café nyitott, megadva az est alaphangját, közben zsúfolásig telt a színpad előtti tér. Hol van már az az idő, amikor minden vendég fegyelmezetten foglalt helyet a széksorokban és néhányan megszólták a háttérben cigarettázó, iszogató nézőket, mondván, hogy ezt nem illik? Csütörtökön ez nem volt kérdés - itt lehetett sós rudat és perecet rágcsálni, itallal vonulni, füstöt fújni. Kis túlzással táncolni - hely hiány miatt legalábbis egy helyben mozogni, topogni, csípőt rázni, ringatózni.

Mert a rumba flamenco tradíció első számú képviselője, a Gipsy Kings remek hangulatot varázsolt. Az 1970-es években Dél-Franciaországban, két zenészcsalád sarjaiból alakult zenekar kezdetben esküvőkön, cigány ünnepeken lépett fel, zenéjét a tagok saját élete ihlette. Az életvidám gitárjáték és a szenvedélyes vokál pályafutása alatt a csapat védjegyévé vált. Zenéjüket számtalan filmhez kölcsönözték, népszerűségük a mai napig töretlen, rajongóikat világszerte telt házas koncertekkel várják. Mi a sikerük titka? Arról a muzsikusok - akik egyébként hivatalosan nem tanultak zenélni - egy televíziós interjúban így nyilatkoztak: Csak felmegyünk a színpadra, zenélünk és jól érezzük magunkat. Ez a varázslat.

Ennek a varázslatnak lehettek részesei a veszprémiek és az az ünnepi játékok távolabbról érkezett vendégei. Zenerajongók, laikusok és komolyzenészek együtt mulattak, élvezték a kellemes flamenco muzsikát. Voltak, akik ismerték a számokat, mások ismeretlenül is örültek minden dalnak. A mindenki által várt és népszerű Bamboleo azonban csak a végén, zárásként, a Volare pedig ráadásként hangzott el. Az utóbbiakat már az egész tér énekelte, így az Óváros téren ülő vendégek is részesei lehettek a hangulatnak.

A koncert legnagyobb eredménye talán mégis az volt, hogy a tragikus februári események után most Veszprémben együtt mulatott roma és magyar. Békességben, szelíden, egyetértésben, egy nyelvet, a zene és a tánc nyelvét beszélve. Nem volt különbség, együtt ropta, pörgette egyik a másikat. Volt-e ilyen szándéka a szervezőknek, nem tudni, az azonban biztos, hogy ez az este a megbékélés, a kiengesztelődés szép jele volt.

(Fotó: Andrónyi András)