Botrány? MSZP: 27 milliós Fidesz-reklám közpénzből (frissítve)

Veszprém - A Fidesz ajkai önkormányzati és a tapolcai polgármester-jelöltjét mutatták be és reklámozták közpénzen a Veszprém megyében megjelenő, Helyi Téma című hetilapban, a megyei önkormányzat által finanszírozott oldalakon - mondta Pusztai István, a megyei közgyűlés szocialista frakciójának vezetője kedden sajtótájékoztatón Veszprémben.

MTI

A kiadványban semmi sem utalt arra, hogy "fizetett hirdetésként jelentek meg az anyagok" és arra sem, hogy később bemutatják a többi induló jelöltet is - tette hozzá.

Közölte, hogy a fideszes többségű megyegyűlés 27 millió forinttal támogatta tavaly - havi öt oldal megvásárlásával - a Helyi Téma című bulvárlapot, amelyben szinte kizárólag a megyei önkormányzat jobboldali vezetőinek beszédeit, programjait ismertették, róluk közöltek fényképeket.

Pusztai István rámutatott arra: az idei évre már 50 millió forintot szavazott meg a testület "kommunikációs kapcsolatokkal összefüggő kiadásokra", ami egyértelműen a lapban vásárolandó oldalak költségeit jelenti. 

Tájékoztatott arról is, hogy a megyegyűlésben interpellált a témával kapcsolatosan, s 15 napon belül írásban kapott választ, de "a közgyűlés elnöke még kísérletet sem tett arra, hogy a feltett kérdésekre válaszoljon". 

Pusztai István elmondta: arra kért választ, megengedhetőnek tartja-e az elnök, hogy a megyei önkormányzat közpénzen pártkampányt folytasson, ki a felelős a Fidesz-KDNP jelöltjeit bemutató tájékoztató megjelentetéséért, és mit kíván tenni az elnök a jelöltek esélyegyenlőségének biztosítása érdekében. 

A frakcióvezető idézett a közgyűlési elnök írásos válaszából, amely szerint nem pártkampányról volt szó, hanem "a megye tájékoztatása a cél", ugyanis Lasztovicza Jenő (Fidesz) úgy látja: a megyei napilap nem mindig és nem mindenről tájékoztatja a közvéleményt

Pusztai István úgy fogalmazott: "ha a Fidesz politikai érdekei azt kívánják, törvénysértő eszközök alkalmazását is elfogadhatónak tartják". 

Kérdésre válaszolva közölte, hogy szerinte a választási és a pártokról szóló törvényt sértette meg a megyei önkormányzat vezetése, ugyanis egy önkormányzat pártcélokra nem adhat támogatást.

*

Lasztovicza Jenő a sajtótájékoztatón elhangzottakra reagálva azt mondta: a szocialista frakció vezetője nevezze meg, melyik törvény melyik paragrafusát sértették meg újságoldalak vásárlásával. 

Azt ugyanis a közbeszerzési eljárásnak megfelelően tették és semmilyen "törvénysértő eszközt" nem alkalmaztak - jegyezte meg.      

A közgyűlési elnök kiemelte, hogy az oldalakon ellenzéki képviselők fotói, véleményei is megjelentek és megjelenhetnek. 

Lasztovicza Jenő rámutatott arra is: azért a Helyi Témában vásárolnak oldalakat, mert az a megye minden háztartásába eljut (az ingyenes újság 120 ezer példányban jelenik meg a megyében), míg a megye napilapja ismeretei szerint 50 ezres példányszámú.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!