Most kell euró hitelét felvenni?

<b>Pápa</b> - Megszűnt az önerő nélküli autóhitel, ami örvendetes - biztonságot nyújt a banknak és az ügyfélnek is. A forint alacsony árfolyama miatt pedig érdemes elgondolkodni: lehet, most kell devizahitelt felvenni?

Tremmer Tamás

Megyénk legnagyobb autókereskedője, Császár Endre évek óta figyelmeztetett, az önerő nélküli autóvásárlásnak megvan az a veszélye, hogy pénz nélkül is autóhoz lehet jutni, s ez lesz az a jármű, ami a visszaadott (visszavett) autók amúgy is magas számát gyarapítja. 

Most mintha meghallották volna a hangját, csak ehhez egy gazdasági válság kellett… Az önerő nélküli autóhitel felvételi lehetőség megszűntét üdvözölte. Ez persze valamelyest visszavetheti az új autó értékesítést, de inkább csak azokon a helyeken, ahol ily módon is adtak el gépjárművet.
 
A tavalyi év utolsó hónapjaitól már tapasztalható volt, hogy a bankok keményebb feltételeket szabnak, s minimálisan húsz százalék önerőt elvárnak. A kereskedésekben érezhető, hogy csappant az érdeklődők köre, ami a hitelfeltételek szigorodásának, a családok elszegényedésének, az óvatosságnak egyaránt betudható. 

Császár Endre azt is észrevételezte, hogy a bankok bizonyos esetekben átesnek a ló túlsó oldalára, olyannak sem akarnak hitelt adni, aki egyébként törlesztőképes.
 
Ugyanakkor örömmel állapította meg, a dolgok kezdenek visszatérni a normális kerékvágásba. Ezzel arra célzott, hogy az emberek nem a minimális, hanem a harminc, de nem ritkán a negyven százalékos önerőt is előteremtik. Ez biztonságot ad mindenkinek, olyanról ugyanis nem tud, hogy 40 százalék önerő mellett bebukott volna a hitel. 

Megjegyezte, 15 éve szintén ekkor önerő mellett vettek fel hitelt az emberek.
 
Másokkal ellentétben neki meggyőződése, hogy még mindig érdemes euró vagy svájci frank alapú hitelt kérni - pontosabban most érdemes ilyenben gondolkodni. Forinthitel nincs 15 százalék alatt, a devizahitel ennél legalább öt százalékkal alacsonyabb kamatú. 

Ma gyenge a forint, de ennél tovább talán már nem gyengül. Ha pedig erősödik, a törlesztőrészlet mindenképpen csökkenni fog, az ügyfél kedvező helyzetbe kerül.
 
A témáról szóló egész oldalas összeállításunkat keresse a keddi Naplóban.
 
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!