Mit történt A nagy fogyás nyertesével? - Exkluzív fotók Istvánról!

Ferencsik István a verseny négy és fél hónapja alatt közel kilencvenegy kilótól szabadult meg, súlya 103,1 kiló volt akkor. A kiélezett küzdelem során a versenyzők a lehető legtöbb vizet kiszorították a szervezetükből a döntőn való mérlegelésre. 

Teljesen természetes, hogy ezután a szervezet megkötötte az elvesztett vizet és hogy felmenjen azáltal pár kiló. 

Istvánnak azonban azóta csak az izmai gyarapodtak, ugyanis a folyamatos edzés élete része lett, barátja, Lukács Béla konditerme és a balatonfüredi dzsúdóterem a tanúja elszántságának. Ennek köszönhető, hogy most is száztíz kiló alatt van a súlya. 

 -Egy igazi extrém helyzet volt a verseny, amely után meg kellett találnom, hogy mit és mennyit mozogjak. Változtatnom kellett az étkezési szokásaimon, még azt is el kellett döntenem, hogy milyen könyveket olvassak és milyen gondolatok járjanak fejemben. 

Béres Alexandrára mindig mindenben számíthattam, de természetesen meg kellett találnom saját önálló utam - mondja István, aki tíz évvel ezelőtt, még közel kétszáz kilósan könyvet írt a fogyókúráról. 

Veszprémi természetgyógyász rendelőjében pedig sokaknak segített lefogyni, meggyógyulni. Ma mezőgazdasággal foglakozik, agrármérnökként dolgozik. 

Élvezi, ha a szabadban tevékenykedhet, például fát vághat. Pihenésképpen pedig ezoterikus szakirodalmat olvas és előadássorozatok tartására készül több városban. 

Szeretne segíteni a lefogyni vágyóknak, megosztaná tapasztalatait a súlyproblémákkal küszködőkkel. Rendszeresen jár az általa patronált balatonfüredi dzsúdó club edzéseire, otthon pedig az ebédlőasztalnál ügyel a szénhidrát, meg egyáltalán az elfogyasztandó étel mennyiségére. 

Az év végi ünnepeken nem vetette meg ugyan süteményt, de aztán gondosan ledolgozta a bevitt kalóriát. Azt mondja, számára nem okoz erőfeszítést odafigyelni és lemondani. Viszont arra is rájött időközben, hogy nem a kamerák előtt nehéz igazán az edzés, hanem otthon, a hétköznapok során, amikor egyedül izzad a teremben.

 - Azt hiszem, a tavalyi év végén jutottam el egy mérföldkőhöz az életemben. Akkor éreztem először, hogy jó úton járok és képes vagyok így folytatni tovább. 

Rádöbbentem, hogy minden embernek feladata van a földön, így nekem is. Hiszen ha mindannyian becsomagolnánk az életünket egy-egy hátizsákba és leraknánk a csomagot, utána csakis a sajátját venné fel az ember. Lehetett volna másképp is régen, de nem vetem meg, elfogadom az akkori önmagam. Most pedig viszem tovább a zsákomat - mondja István.