Joshi Bharat igaz barát? Családi szennyesek a szemétdombon

Kár, hogy délutánonként sugározzák, pont akkor, amikor a legtöbb ember hazafelé tart a munkából. Láthatnák, hogy ezt a műfajt is lehet tisztességesen csinálni, Joshi Bharat máris kedvenc lett. 

Nem ujjongok persze, mert a riportalanyok a megszokott magyar körből jönnek, ezen felesleges lenne bármit is szépíteni. 

Családi balhékkal, szemétdombokkal és szennyesekkel találkozunk, s akiket érint, azoknak az egzisztenciális és műveltségi színvonala meglehetősen alul van. 

Az most igazán mellékes, hogy mennyire írják meg nekik a dialógusokat, az alapszituációk a lényegesek. Azok pedig elkeserítők, szerencsétlen sorsokat látunk, hallunk, amelyekről soha nem a Jóisten tehet, hanem maga az ember, az az ember, aki csak testben nőtt fel, de gondolkodásában gonosz és korlátolt maradt. 

Tudom, ez nemcsak ezt a réteget jellemzi, jobb társaságokban is akadnak hasonló zűrök, de hát azokban másként rendezik el a konfliktusokat, nem ülnek oda ország-világ elé, hogy kibeszéljék bajaikat, fájdalmaikat, sirámaikat. 

De Joshi Bharattal jól járnak az emberek, ő nem Csernus doki és nem pökhendi műsorvezető hölgy, nem ordibál, nem játszik szerepet. 

Jóságos kinézetével csak ül, hallgat, ide-oda dönti a fejét, aztán megszólal, kérdez, finoman szemrehányást tesz, majd tapogatózik, papol, rábeszél, próbálja enyhíteni a marakodásokat. 

Nincsenek rendkívüli trükkjei, módszerei, nincs receptje a végleges megoldásokra, az ügyek nyitottak maradnak. 

A teljes cikket olvassa el a Napló keddi számában!