Éneklés nélkül nem léteznék

Egy ideig fájt, hogy énekesnőként nem láttak bennem fantáziát annak idején, viszont így is teljesült a vágyam, színpadon lehetek több műfajban, és azzal foglalkozhatok, amit szeretek - erről is beszélt lapunknak Szulák Andrea, a népszerű előadóművész, aki a közelmúltban a Várpalotai napokon lépett fel. Geszti Péter keresztelte el „nőerőműnek”, amit Szulák Andrea nem tartott sértőnek, sőt, örült is neki. Nem tagadta, találó a kifejezés, hiszen nehezen hajlandó veszíteni, nagy energiákat tud megmozgatni céljaiért.

Mosolyogva mondta, az embernek belül, a lelkében kell ápolnia álmait, vágyait. A felkészültségben, a bennünk rejlő útban bízik mindig. A színpadon ugyanis a felelősség az elő-adóművészé, a tehetséget, képességet állandóan be kell bizonyítania, de soha nem válhat mindez öncélúvá. Emiatt is hisz a dalok erejében, küldetésében. Neki is vannak ilyen számok az életében.

Meghatározó, sorsfordító emlék marad számára, amikor Dés László megírta a C est la vie című számot, és felhívta telefonon, hogy ezt ő énekelje el egy készülő vígjátékhoz.

Az éneklés sem csak a hangszálakról, szép hangról szól. Abban benne rejlik az egész életünk,
személyiségünk, sorsunk - mondta Szulák Andrea
Fotó: Nagy Lajos

- Soha nem találkoztam még előtte Dés Lászlóval, de mindig tiszteltem őt és a munkásságát. Abban az időszakban a pályámon egy vákuum keletkezett, túl voltam az Ürgammákon is. Kezdtem belenyugodni abba, hogy nem leszek itthon ikonikus énekesnő, nem láttak bennem fantáziát mások. Mögém nem állt be egy szerző vagy zenekar, esetleg teljes alkotócsapat. Ekkor csörgött a telefon, egy hang belebrummogott: Dés László vagyok. Annyira boldog voltam és olyan lendületet adott ez számomra, hogy elsőre sikerült felvenni a dalt a stúdióban. Ez lett az igazi itthoni rádióslágerem. Dés László még szerzett utána nekem egy dalt a Sose halunk meg musical változatához, de nem alakult ki ezután hosz-szabb munka közöttünk. Azt mondta, nekem nagyon ne-héz dalt írni, mert szerinte all-round egyéniség (sokoldalú, univerzális - a szerk.) vagyok. Ekkor fordultam olyan előadók felé, mint Máté Pé-ter, Cserháti Zsuzsa, és az ő dalaikat énekeltem. Úgy, amit azok jelentenek számomra történetekben, hangulatokban, gondolatokban, női sorsokban - mesélte Szulák Andrea, aki szerint az is segített neki a zenei pályára való visszakerülésben, hogy elkezdett színházakban játszani zenés darabokat.

Szulák Andrea szerint Máté Péter és Cserháti Zsuzsa sorsa abban közös, hogy egyiküknek sem adatott meg az igazi szakmai boldogság. Fantasztikus tehetségük ellenére a kultúrpolitika nem sztárolta őket, és emiatt sem futhatták be a nekik járó pályát. Ő ebből a szempontból viszont szerencsés, hiszen több út nyílt az életében.

- Nekem 19 esztendős koromban beleírták a személyi igazolványomba, hogy elő-adóművész. Mindig bajban voltam, hogyan határozzam meg, ki vagyok, de alapvetően énekesnőnek gondolom magam. A színház az egy nagy mérce, ott derül ki, ledob-e a színpad vagy sem. A televízió más műfaj, külön világ, számomra próba, játék, ajándék. Nekem mindig az volt a fontos, hogy szabadon, korlátok nélkül mozoghas-sak. A zene ezért számomra olyan, mint a levegővétel. Fizikai gyönyörűséget jelent, olyan energiákat érzek, amikor énekelek, hogy tudom, nekem ezt kell csinálni. Megélni a dalokat - tette hozzá Szulák Andrea, akinek a zene, főként a jazz és a komolyzene is segített átvészelni sorsának nehéz pillanatait, halált, fájdalmat, szakítást is, miközben a muzsika élete örömpillanatainak állandó része.

Az előadóművész kilenc-éves lánya, Rozina egész nyáron ott volt édesanyjával a koncerteken, fellépéseken, színházi előadásokon. Már érdeklődik a színpad világa, az éneklés iránt. Szulák Andrea nem tiltja őt ettől, de azt mindig megmutatja számára, hogy a világ színes, sok te- rületen lehet a tehetséget, képességet kibontakoztatni. Szerinte olyan ez, akár egy étlap, s a választás szabadságát ő is biztosítja Rozinának, akinek megígérte, ő csak akkor szól bele majd az útjába, ha nem lesz valamiben tehetséges.

- A táncdalénekesek és celebek országa lettünk, miközben ez egy nagyon nehéz pálya, sok árnyoldallal, zsákutcával, hamis álomképpel. Az éneklés sem csak a hangszálakról, szép hangról szól. Abban benne rejlik az egész életünk, személyiségünk, sorsunk. A tét pedig mindig egyre nagyobb: hisznek-e nekem az emberek vagy sem.

Ez a felelősség. Nem akartam sok dolgot az életben, képes vagyok az elengedésre, de zene és éneklés nélkül nem is léteznék. Precíz tükör a színpad és a dal is. Bele kell nézni, mert ott látod, ki vagy - hangsúlyozta Szulák Andrea.