Bulvár

2016.08.14. 13:13

Dinoszauruszok nyomában

Iharkút, Németbánya, Bakonyjákó - Idén is nagy népszerűségnek örvendett és sokakat megmozgatott a DinoExpo elnevezésű program, melynek célja, hogy bemutassa az érdeklődőknek a világviszonylatban is egyedülálló iharkúti dinoszaurusz-lelőhelyet, valamint az ott folyó ásatási munkákat.

Polgár Bettina

Az érdeklődők számára ezen a nyáron három alkalom is kínálkozott arra, hogy bepillantást nyerjenek az iharkúti ásatás kulisszatitkaiba, megismerjék a térség évmilliókkal ezelőtti flóráját és faunáját, valamint sokszínű programokon vegyenek részt. A három nyílt nap alkalmával Németbányáról DinoExperssz szállította a látogatókat az ásatás helyszínére. Emellett a németbányai faluházban filmvetítést is tartottak az iharkúti dinoszauruszokról, valamint ismeretterjesztő előadások és vásári forgatag színesítette a programot.

Fotó: Trombitás Csaba

Bakonyjákón a DinoExpo alkalmával geotúrán vehettek részt a kikapcsolódni vágyók, a gyermekek pedig miniásatáson tárhattak fel különféle leleteket, valamint kézműves foglalkozások is várták a fiatalokat. Az esemény ideje alatt nyitva tartott a bakonyjákói falumúzeum is, ahol a település régmúltjába nyerhettek betekintést az odalátogatók.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!