Ónodi Eszter: sok menyasszonyszerepet eljátszottam már

– Az interneten látható egy rövid reklámfilmsorozat, amiben a lakásod felújításáról esik szó. Az valóban a te lakásod?

– Igen. Bár nem történt túl nagy előrehaladás a felújításban, de előbb-utóbb oda fogunk költözni. A szüleim lakása mellett van, a Városliget környékén, ahol gyerekként én is éltem.

– Innen jártál a Felső erdősori általános iskolába?

– Nagyon szerettem az iskolát, és sok kedves emlék köt oda. Például akkoriban ment a televízióban minden kedden Az Onedin család. A legjobb barátnőmmel elhatároztuk, hogy megpróbáljuk tíz-tizenöt percbe sűríteni a sorozatot: kazettás magnóra vettük a szövegeket, és a végeredményt előadtuk a kulturális seregszemlén. Nagy siker volt, többször is felléptünk vele.

– A szüleid mérnökök voltak, téged mégis zongorázni taníttattak.

– Ambivalens érzéseim voltak ezzel kapcsolatban. A tanárnőm azt mondta, ha szorgalmasan gyakorolok, akár hivatásos zenész is lehetek, én viszont utáltam a billentéstechnikai etűdöket játszani, ezért azt találtam ki, hogy az otthoni zongoránk két lehangolódott billentyűjét ütögettem, hogy kellőképpen idegesítsem a szüleimet. Végül abban egyeztünk meg, hogy nem leszek zongoraművész, csupán lelkes amatőr.

– Az Eötvös József Gimnáziumba jártál. A család irányított ebbe az elit középiskolába?

– Akkor is nagyon jó iskola volt, de nem számított olyan kiemelkedőnek, mint ma. Én ugyanolyan összetartó, nagyon erős közösségre vágytam, mint az általános iskolában – azokkal az osztálytársaimmal most is évente találkozunk. A gimnáziumi osztályfőnökünk viszont nem volt képes összetartani minket; sem azelőtt, sem azután nem volt osztálya. Teljesen alkalmatlan volt a hivatására – miután leérettségiztünk, el is hagyta a pályát.

– Szép lányként a gimnáziumban érted meg az első szerelmeket?

– Inkább magamat kerestem. Parafadugóból készült fülbevalókat, magam batikolta ruhákat viseltem. Viszont ott kezdtem el színjátszani, és éreztem, hogy talán erre kellene keresgélnem.

– A szüleid nem próbáltak a saját foglalkozásuk felé terelgetni?

– Elég hamar kiderült, hogy a matematika meg a fizika nem az én világom, és azt mondták, hogy a színészeten kívül, ami egy lutri, van sok más szakma, jelentkezzek a bölcsészkarra. Fel is vettek magyar–angol szakra. Nem éreztem igazán otthon magam az óriási évfolyamokon, első év után a magyart le is adtam. Viszont akkoriban indult újra az Egyetemi Színpad. Azt gondoltam, hogy mégis meg kéne próbálni a Színművészetit.

– Ahová szerencsére nem vettek fel elsőre.

– Akkor persze azt éreztem, hogy nincs igazság a Földön, de tényleg az volt a szerencsém, hogy második jelentkezésre kerültem be. Így lett Zsámbéki Gábor az osztályfőnököm, majd az igazgatóm a Katona József Színházban. Az ötéves angol szakot három évbe sűrítve teljesítettem, egy évet párhuzamosan jártam a főiskolával. Úgy búcsúztattak az egyetemen, hogy „sok sikert a pályához, művésznő!” A főiskolán végre az az életforma várt, amire a gimnáziumban és az egyetemen is hiába vágytam. Reggel nyolctól éjfélig együtt voltunk a tizenkét fős osztályban. A velem végzettek közül többen a Katona József Színházban vannak ma is, Mundruczó Kornél pedig nemzetközi hírű filmrendező lett.

– A Katonában harmadéves gyakorlatosként már főszerepet játszottál Shakespeare Szeget szeggel-jében.

– Meg is buktam benne, ha nem is látványosan. Shakespeare nagyon nehéz szerző, nem könnyen értelmezhető. Előállt egy olyan helyzet, amit nehezen tudtam kezelni, teljes sokkban voltam. Délelőtt tíztől délután kettőig egy apácát próbáltam, akit megpróbálnak elcsábítani. A partnerem Benedek Miklós volt, a párhuzamos osztály vezetője, délután úgy köszöntem neki a főiskolán: „Jó napot, tanár úr!” Abban az évben volt még két beugrásom, forgattam két filmet, visszatekintve gyakran gondoltam arra, hogy úristen, hogy bírtam én ezt...

– Amikor már megvolt a diplomád, akkor változattál vezetéknevet, Kovácsról Ónodira. Ez nem zavarta édesapádat?

– Nem beszéltünk erről. Úgy gondoltam, 25 évig az ő nevét viseltem, majdnem annyi ideje az édesanyámét, aztán ha 50 leszek, talán férjhez megyek, akkor lehet megint új nevem.

– Nem nagyon igyekszel férjhez menni. Köztudott, hogy a társad, a kisfiad édesapja Keszég László színész-rendező, akivel régóta együtt éltek.

– Eleinte nem volt időnk rá, később azt gondoltuk, hogy egy gyereknél szorosabb kapcsolat nem lehet két ember között. Sok menyasszonyszerepet eljátszottam színpadon, sok esküvőn voltam, és mindig azt láttam, hogy azok a legstresszesebbek, akikről szólnia kéne az egésznek: a menyasszony meg a vőlegény.

– Az eredeti neved viszont kíséri a pályádat: a Meseautóban Kovács Verának hívnak.

– A Swingben pedig Kovács Katinak. Ezt én találtam ki, és a filmben mindig hozzá is teszem: „De nem az, hanem a másik”.

– Mostanában egyre többször lépsz fel zenészekkel, énekesként.

– A Katona József Színházban nagyon kevés volt a zenés darabom, ebből kettő nem is volt sikeres. Rossz élmények maradtak utána. Amikor 2016-ban felhívott Salamon András, hogy felkérjen egy David Bowie-emlékkoncert résztvevőjének, azt hittem, rossz számot hívott. Nem voltam Bo­wie-­ra­jon­gó, de azt mondtam, próbáljuk meg. Fantasztikus élmény lett ennek a különleges zenésznek a dalait énekelni. Még a Szigeten is felléptünk a produkcióval! Aztán jöttek a felkérések a legkülönbözőbb zenei irányzatok képviselőitől.

– Két vonalon fut a pályád: van a színpadi életed, meg a filmes, ahol művészfilmekben is szerepelsz, meg olyan – nagy népszerűséget hozó – produkciókban is, mint a Valami Amerika vagy az Aranyélet.

– Az Aranyélet minden kockáját szeretem, vírusként terjedt és terjed ma is a közönség körében, a borsodi futballdrukkertől a budapesti értelmiségiig nagyon sok a rajongó. Szinte önálló életre kelt Janka figurája.

– Sokat dolgoztatok, sokat dolgoztok ma is. Hogyan sikerült két színházi embernek egy kisgyerek mellett létezni?

– Laci a mai napig rendez vidéken. Én legalább négy évig azt kértem a színháztól, hogy ne kelljen sokat távol lennem a gyerekemtől. Világ körüli turnékról mondtam le. Az Aglaja forgatása miatt tíz napig forgattunk Constantában, már azt is nehezen viseltem. A képernyőt ölelgettem, amikor Skype-on láttam a hároméves gyerekemet. Zsiga nem lett színházi gyerek, nem vittem magammal a próbákra kicsiként. Most már, kamaszodva, inkább eljár a színházba. A büfével kezdte, ott köszöngetett a színészeknek, aztán beült előadásokra, próbákra. Rengeteg filmet megnéz. Még nem tudja, mi akar lenni, de ha ebben rám ütött, akkor sokáig nem is fogja tudni!

Borítókép: Ónodi Eszter játszik Eszter szerepében a Valami Amerika című sorozat harmadik részének forgatásán a Keleti pályaudvaron 2017. július 31-én