Mi kell a sikeres csúcsmászáshoz?

A Mécs László, Erőss Zsolt, Horváth Tibor, Gál László (utóbbi a Székesfehérvári Hegymászó Sportklub Tagja)  és Kollár Lajos alkotta magyar Himalája expedíció  gyakorlatilag április 20-án érte el a Mount Everest és a Lhoce nevű csúcs közös, 5300 méteren fekvő alaptáborát.  Könnyen és érthetően teszi fel a kérdést a laikus, mi történt azóta? Miért kell ennyit várni a csúcstámadással, mi tart ennyi ideig? Az említett 5300 méteres magasságon már nagyságrendekkel kevesebb az oxigén a tengerszint feletti sűrűséghez képest, emiatt az átlagembereknek már ezen a magasságon is komoly fejfájásai lehetnek. Az alaptáborból a csapat több  aklimatizációs túrát tett annak érdekében, hogy szervezetük hozzászokjon az egyre kevesebb  oxigénhez. Ez egyben azt is jelenti, hogy megnő a vérükben az oxigént  az izmokhoz szállító vörösvértestek száma, így a kevesebb oxigén viszonylag gyorsan célba ér. Ez nyilvánvalóan nem egy-két napos folyamat, ezért van arra szükség, hogy  a mászók egy-egy, még nagyobb magasságban töltött éjszaka után visszaereszkedjenek az alaptáborba, ahol kipihenhetik a fáradalmakat. A magyarok megmászták már a hatezer méternél magasabb Island Peak nevű csúcsot és jártak a Khumbu-jégesésen is. Mostanra, azaz három hét alatt sikeresenk mondható az aklimatizációjuk, így készen állnak a nagy mászásra.

Ilyenkor nincs más hátra, mint árgus szemekkel figyelni az időjárásjelentést, hogy jó időben induljon a csúcstámadás. A legfrisebb hírek szerint a jó idő megjött,   tegnap hajnalban a fiúk elindultak, s az előretolt négyes táborból május  14-én indítják a csúcstámadást. A mászóknak egy éjszakát el kell tölteniük a 7500-8000 méter feletti  úgynevezett halálzónában, ahol már olyan kevés az oxigén, hogy az  nem elegendő az emberi élet fenntartásához.  A test itt gyorsan feléli tartalékait,   végső esetben akár a szervezet teljes működése is leállhat.  A magyar csapat optimista, várják a kedvező időt, hogy egy újabb nyolcezres csúcsra tűzhessék ki a magyar zászlót!