Szöul kétszeres bajnoka, Martinek János nem szakadt el az öttusától

Az öttusa ma is fontos az életében, a nemrégiben, Székesfehérváron rendezett junior világbajnokságon versenybíróként tevékenykedett, főként a lovardában volt aktív. Azt mondja, ha szeretett sportágáról van szó, nem tudnak olyat kérni, amit ne teljesítene.

- Napi szinten nem tevékenykedem a modern pentatlonban – manapság ez nem is egyszerű, a sportág kevés főállású alkalmazottat bír el, nem fizetik túl a trénereket, meg időm sincs rá -, azonban versenyeken rendszeresen segédkezem, versenybíró vagyok. A vívás során asszót vezetek, az úszásnál időt mérek, a lovas pályán start- és célbíró vagyok, de az sem áll távol tőlem, ha leverik az akadályt és rudakat kell rakosgatnom. A junior vb-n a váltó során a starter és a célbíró én voltam, lövészetnél pedig lőállás ellenérként tevékenykedem. Tulajdonképpen mindenütt használható vagyok. Ha a hazai viadalokon – külföldi erőpróbákra nem járok -, a fiatalok tanácsokat kérnek, szívesen segítek, úgy gondolom, tudok nekik okosakat mondani.

Amikor az öttusát 1999-ban abbahagyta, a honvédségnél helyezkedett el, akkoriban jó lehetőség volt a hadsereg kötelékében tevékenykedni. Sporttiszt lett, a Központi Sportkiképző Bázisnak volt az igazgatóhelyettese. Egy év elteltével került a minisztériumba: együtt utazott a sportért felelős illetékessel a svájci világbajnokságra, hosszasan beszélgettek, az úriembernek annyira megtetszett Martinek lendülete, tenni akarása, szervezőkészsége, hogy átcsábította a minisztériumba.

- Összesen hat évet dolgoztam a seregben, majd 2002-ban, Montecatiniben a katonai vb-n súlyos balesetet szenvedtem, leestem a hotel erkélyéről. Egy évvel később, a Székesfehérváron rendezett katonai világbajnokságon még közreműködtem, majd leszereltem. Civilként helyezkedtem el, 2005 óta Zuglóban dolgozom, eleinte sportszervezőként tevékenykedtem a Zuglói Sportközpont és Pedagógiai Szakszolgálatnál. Az intézménynek egy éve én vagyok az igazgatója, szépen lassan, lépésről lépésre haladtam a ranglétrán.

Soha nem titkolta, félti sportágát, ugyanis nagyon kevés felnőtt versenyző van, ezért nem túl nagy a rivalizálás. Minél több az élversenyző, annál nagyobb a harc a csapatba kerülésért, ami jobb munkára, jobb hozzáállásra ösztökél. A múltba réved, említi, annak idején tizenketten harcoltak a válogatott keretben, a szövetségi kapitánynak volt merítési lehetősége. Ma sokkal kevesebben bíbelődnek az öttusával.

- A felnőtté válásig nagyon sokan elhagyják a sportágat, sajnos megkopott a modern pentatlon nimbusza, aminek több oka is van. Nincsenek meg a megfelelő alapok, kevés az igazán minőségi utánpótlás versenyző. Két és fél évtizede nagy motivációt jelentett a sport, rengeteget lehetett utazni, míg azt átlagember számára csak álom volt a nyugat-európai kirándulás, jó esetben háromévente sikerülhetett, az élsportolók gyakorlatilag akkor jutottak külföldre, amikor akartak. Nem segít a sportnak – nem csak az öttusára, más sportágakra is gondolok -, hogy beütött a nagy, informatikai szabadság. A technikai vívmányok egyrészt nagyszerűek, viszont rengeteg tinit el is visznek a testmozgástól, az egészséges életmódtól. Ugyanis a gyerekek előbb ülnek le a számítógép elé, mintsem lemenjenek a térre focizni a barátaikkal. Korábban ez másként működött, egészségesebb is volt a társadalmunk. Fájdalom, hogy nagyon sok sporttelepet bezártak, s csuknak be napjainkban is, a városok központjában kevés olyan létesítményt találni, ahol mozogni lehet, általában utazni kell, ha valaki futni szeretne egy kiadósat. Az utazás plusz költség, amit nem mindenki tud finanszírozni. Az iskolai testnevelés korábban fajsúlyosabb volt, a napi tanterv része a tornaóra, ma hetente két és fél óra az átlag, ami nagyon kevés. A kérdés összetett, az alapoktól kell újra elindulni. A gyerektől meg kell követelnie szülőnek, pedagógusnak, hogy rendszeresen sportoljon, tudatosítani kell, hogy az eltunyulás nem vezet sehova. A mozgást kell a központba helyezni, ugyanis ha van mozgás, van egészség is. Utóbbit másként nehéz elérni.

Martinek János 1965. május 23-án született Budapesten. Csepelen kezdett öttusázni, majd a Honvédba igazolt. Szöulban, 23 évesen került a csúcsra, a két arannyal. Az 1992-es, barcelonai olimpián súlyos tüdőgyulladás miatt nem vezetett részt, négy évvel később, Atlantában egyéniben bronzérmes lett. Négyszeres világbajnok váltóban és csapatban, Európa-bajnok váltóban. A kiváló tornászt, Storczer Beátát vette feleségül, házasságukból egy lány, Patricia született, aki 18 éves múlt áprilisban.