236 km 13 óra alatt!

Valójában nem körútnak indult, csak az lett belőle. Egyébként is jellemző ránk a hirtelen felindulásból elkövetett indulj el, és majd kiderül hova jutsz hozzáállás. Valahogy így történt azon a napon is.

Nem túl korán ültünk a bringákra a feleségem és én, amikor már tervezett úti célunk volt; Hajmáskérről eljutni Siófokra. Ehhez először Balatonfűzvőre kellett elgurulnunk, ami nekünk már rutinfeladat volt, majd ott rátérni a BALATONI KÖRÚT táblával jelzett kerékpárútra. Megjegyzem, a kerékpárút nem mindenhol kerékpárút, sőt, az északi parton igencsak nem az. De! Ez az információ ne vegye el senki kedvét attól, hogy letekerjen (akár egyhuzamban mint ahogy mi, vagy néhány nap alatt itt- ott megpihenve) több mint kétszáz kilométert, mert a látvány, az élmény, a kitartás vagy a kitartás hiánya olyan adrenalin bomba, amit csak egy ilyen túrázás adhat, mint a Balaton körbetekerése. Még akkor is, ha a bal oldalunkat égetik le a nap sugarai. Hogy miért? Tekerjetek és megtudjátok!

Könnyedén vettük az első akadályt, eljutottunk Siófok üdülőövezetéig, amikor is jött az ötlet: menjünk tovább Zamárdiig, és majd onnan forduljunk vissza. Az idő csodás volt, így nem találtunk semmi rémisztőt abban, hogy tovább haladjunk nyugati irányba.
A magas- part, ahogy én hívom, hivatalos(abb) nevén szép kilátás- part, ami a Balaton keleti szegélyét egészen Balatonkenesétől Balatonvilágosig övezi, leváltotta az egysíkú, hosszantartó monotonitás, ami tulajdonképpen az egész déli partra jellemző, de csakis az útra, mert látványra lenyűgöző. A déli partról az északi hegyeket látva, magával ragadja az embert egy varázslatos érzés, ami jóval magasztosabb, mint amit északról délre pillantva tapasztalhat meg. Az ott ért impresszió hasonló, mint amikor egy festmény ragadja el pillantásunkat, és képtelenek vagyunk más irányba fordítani a fejünket, csakis az elénk táruló látványban akarunk gyönyörködni. Érdemes elidőzni egy kicsit Zamárdi hosszan elnyúló szabadstrandjának partszéli füves területein ücsörögve, és bámulni Tihany magasba nyúló, benépesedett vulkáni maradványait, és az apátság égbe kiáltó tornyait.

Fonyód. Menjünk el Fonyódig! Szólt a feleségem. Fogod bírni? - kérdeztem, de azonnal láttam a tekintetében, hogy feleslegesen tettem fel a kérdést. Az elszántsága nagy volt, így felpattantunk a bringákra és becéloztuk a Badacsonnyal szemközti szegletet.
Az út egyhangúsága nem kimondottan elszomorító. Ha társaságban van az ember, akkor ilyenkor beszélget, ha egyedül teker, akkor pedig van ideje átgondolni, mit miért tett úgy, ahogy.

Valójában sohasem tekerünk egyedül. A bringánk szinte mindig velünk van, és persze némi aprólékosan összekészített útravaló, mint nyáron a naptej (aminek mi is hasznát vettük), ivóvíz, ami a mozgásból adódóan szükséges, vagy a készpénz, ami sosem árt, ha van.

Azért örültünk Keszthelynek, de Vonyarcvashegynek még inkább. 137 km-el a hátunk mögött fagyival pihentünk meg. Ahogy ültünk a vízparton, és balra előttünk a Szigligeti- vár, mögötte pedig a Badacsony emelkedett, megértettük, hogy miért kellett útra kelnünk.
Ja igen, valami kimaradt. Fonyódnál úgy döntöttünk, nincs értelme visszafordulni, és ha már ott voltunk, - kerülhetnénk a Balatont egy menetben - gondoltuk, meg hegymenetben, merthogy ekkor jött csak a java. Fel kellett másznunk, - persze jelképesen -, Badacsony felső, a fél hegyet körbeölelő turista útjára, ami már önmagában is kerülő a 71-es számú út partszakasz melletti vonalához képest. Az északi part körútja egyébként is tele van értelmetlen kitérőkkel, hiszen, ha tartanánk a 71-es főút nyomvonalát, akkor kilométerekkel rövidíthetnénk meg a körút hosszát. Véleményem szerint a kerékpárutak hiánya okozza ezeket a kerülőket, de reményeink szerint idővel teljessé teszik a járhatóságot.

Mi tisztességgel és szándékosan követtük végig a BALATONI KÖRÚT nyomvonalát. Néhol meglepett ábrázattal, néhol mosolyt csalva egymás arcára. Tisztában voltunk azzal, hogy nem lesz egyszerű, de úgy éreztük, nem hagyhatjuk abba, ha már belefogtunk.
Sötétben tettük meg az utolsó kilométereket. A bringák láncairól addigra már az olajat rég elhagytuk, és a váltók is nehézkesen mozogtak a kenéshiánynak köszönhetően, de végül este tizenegy órakor hazaértünk.

Összességében 236 km-t tettünk meg tizenhárom óra alatt. Maratoni menet volt, de úgy gondolom, hogy néhány napos túraként még ennél is élvezhetőbb.

Önnek is van egy sztorija? Küldje el nekünk, és nyerjen értékes ajándékokat!