Soha többé?

Hiszen a gyűlölet, az uszítás végzetes következményekkel jár. Emberek millióit gyilkolták meg azért, mert zsidók voltak vagy romák.

Soha többet, zsolozsmázzák a szónokok. Mégis megtörténik újra és újra, például itt, a szomszédunkban is, Srebrenicán 1995-ben, vagy Szíriában, Dél-Szudánban most is embereket gyilkolnak a nemzeti hovatartozásuk miatt.

Mit tehetünk, azon kívül, hogy mondogatjuk, nem szabad szemet hunyni az emberi jogok megsértése felett? Erről van egy személyes történetem is.

Nagyanyámék a vasútállomásnál laktak, a deportáltak közül bekéredzkedett hozzájuk egy anya, hogy tejet kérjen. Pont olyan idős volt a kisfia, mint akkor anyám öccse. Nagyanyám nekem is sokszor elmesélte, mennyire sajnálta azt az asszonyt, de nem tudott mást tenni, mint a csendőr szemére vetni, miért viszik el ezeket a szegény embereket. Puskatus volt a válasz.

Amikor az őrület elhatalmasodik, az egyes ember egyedül már nem sokat tehet. Futott volna a mozgó vonat mellett azt kiabálva, hogy: állj, állj? Akkor már nyilván nem lehetett megállítani a halálvonatot. Időben fel kell figyelni a készülődő őrületre, igazságtalanságokra, és szembeszállni, amíg lehet.

Mélyen gyökereznek az előítéletek. Felhozhatnánk például a magyarveréseket Szerbiában: most, a 21. században azért bántalmaznak fiatalok fiatalokat az utcán, kocsmában, mert magyarul beszélnek, vagy mert tudják róluk, hogy magyarok. A hatóság hajlamos a kisebbségi magyarokat hibáztatni. Holott ki ne tudná, a konfliktusokat az erősebb szokta kezdeményezni.

De az is köztudott, hogy azok ütik egymást, akik nem tudnak beszélgetni egymással, akik nem ismerik egymást. Éppen ezért meg kell tanítani beszélgetni egymással az embereket. És hangoztatni, hogy egy közösség sem alapulhat az etnikai önzésen, csak a társadalmi igazságosságon és jogegyenlőségen alapuló közösségek erősek. Ahol senkit nem lehet bántani csak azért, mert az, aki. A modern közösség igazi érdeke az igazság. Ami ezzel szembemegy, azt még időben el kell utasítani.