Belföld

2011.07.18. 16:49

Ágyúgolyót találtak Paks mellett

Az 1848-as szabadságharc idejéből származó ágyúgránátot találtak hétfőn Paks mellett egy római kori romkert területén. A városi múzeum munkatársai tereprendezés közben bukkantak rá az ágyúgolyóra, amelyhez hasonlóakat múlt pénteken is találtak - erősítette meg az MTI értesülését Szabó Antal régész.

MTI

A Paks határában magasodó úgynevezett Bottyán-sáncon, ahol korábban római kori tábor is működött, kerültek elő a földből az ágyúgolyók. A múzeum munkatársai a rendőrséget, ők pedig a Magyar Honvédség tűzszerészeit értesítették mindkét esetben.
   
Kiss Henrik, a Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred törzsőrmestere hétfőn az MTI-nek elmondta, hogy az 1848-as szabadságharc idejéből származó ágyúgolyók, más néven ágyúgránátok hatóanyaga úgynevezett fekete lőpor. Ez "nagyon érzékeny, tűzre, szikrára felrobbanhat – tette hozzá.
   
A múlt pénteken talált három robbanószerkezet közül kettőben nem volt hatóanyag, ezeket a városi múzeumnak adták át, a harmadikat pedig elszállították és biztonságos körülmények között felrobbantották. A hétfőn talált szerkezetet szintén elszállították, hogy megsemmisítsék. 
   
Kiss Henrik azt mondta: aknakutató műszerrel átnézték a környéket és nem találtak több robbanószerkezetet, ennek ellenére az bárhol előfordulhat. A törzsőrmester hozzátette, hogy 1848-ból származó gránátok ritkán kerülnek elő, sokkal gyakoribbak a világháborús – különösen a második világháborúból származó – robbanószerkezetek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!