Belföld

2010.11.11. 16:10

Hamis és mérgező

Megyei körkép - A hamisítások korát éljük, bármiből tudnak már látszat terméket előállítani. Ruhákat, luxuscikkeket, kozmetikai termékeket, elektronikai eszközöket, autóalkatrészeket, élelmiszereket, sőt az adalékanyagokat feltüntető E listákat is hamisítják. A gyártót csak az egyszeri profit érdekli, így ezek az áruk semmiféle biztonsági, egészségvédelmi szűrőn nem esnek át.

Martinovics Tibor

Kétségkívül az egyik legveszélyesebb műfaj a gyógyszerhamisítás. Az egészségügyi világszervezet szerint bárhol a világon lehet ma már olyan gyógyszerbe ütközni, amelynek állaga, színe, csomagolása kifogástalan, de a valóságban rossz hatóanyagot tartalmaz, esetenként pedig egyenesen mérgező is lehet. Magyarország sem védett.
 
Itt is működik a hamis gyógyszerek kereskedelme, interneten keresztül könnyű a hozzáférés, ráadásul az utánzatok egyre rafináltabbak, felismerésük még szakértő szemmel is nehéz, holott minden lehetséges anyagot találtak már a gyógyszerekben, tejportól cementen keresztül patkányméregig.

Magyarországon a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület kutatása szerint a felnőtt lakosság hét százaléka veszélyeztetett, azaz több mint félmillió ember vásárolna bizonytalan forrásból származó gyógyszert. Minden második illegálisan kínált, on-line-on eladott pirula hamisítvány, fogyasztása súlyos egészségkárosodást okozhat.

A közvélekedéssel ellentétben már régen nemcsak a meghatározhatatlan forrásokból való potencianövelőkről van szó, hanem életfontosságú gyógyszerekről is. Ezek részben ugyanazokat a hatóanyagokat tartalmazzák, néha az adagolás más, néha teljesen hatástalanok. A legrosszabb esetben mérgezők.
 Hazánkban a hivatalos adatok szerint a gyógyszerforgalom három százaléka hamis készítmény. Ez azonban vélhetően csak a jéghegy csúcsa, mert a hamisítók a készítmények 90 százalékát a világhálón adják el. Lehet itt fájdalom- és lázcsillapítókat, testépítő szereket, potencianövelőket kapni.

-  Viagrát szereztem be, gond nélkül, honlapon keresztül. Egy haverom ajánlotta. Meg sem fordult a fejemben, hogy nem igazi. Hatott. Macerás lenne orvosnál felíratni, urológushoz csak végszükség esetén megy az ember, meg igazából nincs is rá szükségem. Van merevedésem, csak esetenként kicsit tuningolni akarok rajta - válaszolta érdeklődésünkre a negyvenes éveiben járó János, aki mosolyogva mondta: ugye megértem, ha nem fedi fel nyilvánosság előtt a kilétét. Véleménye szerint a többség azért él a feketepiaci beszerzéssel, mert a hivatalos út kellemetlen, a már említett szakvizsgálat mellett a patikában sem a legjobb érzés átvenni a Viagrát.

A testépítéssel komolyabban foglalkozó Gyula szerint nincs semmi különösebb probléma az ilyen-olyan izomnövelő készítményekkel, mert mint mondja, ha ezek mérgezőek vagy káros hatásúak lennének, akkor már beütött volna a botrány. - Sokan használnak különböző hormonszereket, ha ezek mérgezőek lennének, akkor már tele lennének a kórházak toxikus osztályai. Biztos vannak hamis készítmények, de aki nem teljesen idióta, az tudja hova, kihez forduljon, az tudja, mit szedhet be és mit nem - magyarázta.

Ezzel szemben a gyógyszerész állítja, igenis nagy veszélyforrást jelentenek a hamisított gyógyszerek. - Jobb esetben csak placebo hatásról beszélhetünk, de bizony mérgező anyagok is kerülnek a készítményekbe. A hamisított gyógyszereknek tökéletesen úgy kell kinézniük, mint az igazinak, szagra, tapintásra, kiszerelésre, színre egyformának kell lenni, ezért aztán az előállítás során néha olyan összetevők is belekerülnek ezekbe, amiket nem érdemes a szervezetünkbe juttatni.

De tegyük fel, hogy csak téglaport tesznek bele, az sem túl jó. Honlapokról rendelni gyógyszert mindenképpen kockázattal jár. És itt már nem csak a keleti oldalakról van szó, nyugat európai oldalakon is kínálnak hamis gyógyszereket - vélekedik Kovács Zalán gyógyszerész. A megyei gyógyszerész kamara volt elnöke hangsúlyozta: az európai viszonylatban is kifejezetten szigorúnak mondható ellenőrzési rendszer révén jelenleg Magyarországon kizárt, hogy egy patika hamis gyógyszert árusítson.

 

Szerintem

Vettem a fényképezőgépbe egy utángyártott akkumulátort. Legálisan, műszaki boltban, mondták minden rendben lesz vele. És tulajdonképpen így is van. Igaz, az ígértnél kisebb a teljesítménye, és hát a fényképezőgépből sem lehet olyan elegáns mozdulattal kivenni, mint eredeti társát, olykor ceruzával kell megpiszkálni, hogy kiugorjon a helyéről. Mindez az eredetihez képest negyedáron, cserébe viszont a bosszantó apróságok. A felmérések szerint az országban majd mindenkinek vannak hasonló tapasztalatai. Mert lassan mindenből van hamis, mindenből van lebutított, ami annak tűnik, de mégsem az.  Mondjuk az utángyártott fényszóró búra illetve a hormonkészítmény között van némi különbség, de úgy tűnik ez sem egyértelmű már. Csak nehogy idővel az utángyártottat higgyük az igazinak.

Martinovics Tibor
[email protected]

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!