Belföld

2009.10.23. 16:12

Azonosították Szerbiában a Tiszában talált női holttestet

Azonosították Szerbiában azt a női holttestet, melyet a napokban találtak a Tiszában; a szerb hatóságok tájékoztatása szerint az asszony azonos a Magyarországon menekültkérelmet előterjesztő határsértő férfi feleségével- közölte honlapján, péntek délután a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.

Kiss Nikolett

A tájékoztatás szerint újabb eredmény nélkül zárult a pénteki keresés a Tisza magyarországi szakaszán. Az október közepén történt szerencsétlenség kapcsán indított kutatásba csütörtökön bevont honvédségi búvárok sem holttestet, sem más, az üggyel összefüggésbe hozható releváns nyomot nem találtak.
A két ország rendőrsége pénteken határtalálkozó keretében folytatott megbeszélést a Tiszasziget és Gyála közötti átkelőhelyen a koszovói hatásértők minapi tiszai balesetéről; a megbeszélés idején újabb holttestet találtak a szerb hatóságok.
Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője korábban az MTI-nek elmondta: a találkozón - egyebek mellett - az október 15-ére virradó éjjel történt balesetről volt szó. A szerbiai fél tájékoztatta magyarokat, hogy a megbeszéléssel egy időben szerbiai oldalon újabb holttestet emeltek ki a Tiszából. A tetem azonosítását megkezdték, és vizsgálják azt is, hogy a Tiszába borult csónak utasainak egyikét találták-e meg.
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság felajánlotta segítségét: ha a Koszovóban élő hozzátartozók érdeklődnek rokonaik felől, a főkapitányság készséggel áll rendelkezésükre. A Kikindai Rendőrségi Igazgatóság szintén felajánlotta segítségét az ügyben.
Sikerült megállapítani, hogy a csütörtökön kiemelt holttest azé az emberé, aki után szerdán érdeklődött a családja a szerbiai és rajta keresztül a magyar rendőrségen - közölte a rendőrség.
Október 15-én egy koszovói férfi két gyerekével a folyón kelt át, hogy Szerbiából illegálisan Magyarországra jusson. Eközben a gyerekek életveszélyesen kihűltek. A férfi későbbi kihallgatásán azt állította, hogy egy 15-18 tagú csoport akart átkelni a Tiszán, a többiek azonban a vízbe vesztek.

MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!