2012.02.22. 07:48
Asszonyok hordták a kalapot és a nadrágot
Balatonalmádi - Egy country összeállítással lepték meg a Nők a Balatonért Egyesület (NABE) almádi szervezetének táncos lábú tagjai szombaton az asszonyfarsang érdeklődőit. A szervezet második alkalommal rendezte meg a nagysikerű programot.
Az asszonyfarsangon a megszokottól eltérően a nadrág mellett a kalapot és a csizmát is a nők viselték a Pannónia központban. A vidám téltemető mulatságon természetesen nemcsak asszonyok, hanem férfiak is részt vettek, igaz csak a közönség soraiban. A szervezet a farsangi mulatságot felhasználta arra is, hogy legfőbb céljukat, a Balaton természeti környezetének megóvására felhívják a megjelentek figyelmét - mondta el érdeklődésünkre Németh Erzsébet, a NABE almádi csoportjának vezetője.
A farsang kezdete előtt az asszonyok már javában próbálták a country összeállítást, kilencen táncoltak farmerben és kalapban. (Tavaly Petőfi: A helység kalapácsát adták elő.) Ficsorné Grósz Mónika, a koreográfia kiötlője elmondta: a táncot három hete intenzíven gyakorolják, saját elképzelése, illetve az interneten látottak alapján alkotta meg a mozdulatsorokat. A NABE táncosai mellett a tihanyi musicalcsoport és July is fellépett a szombati programon. A Pannónia művelődési központban rendezett farsangon a vendégeket a fellépők és bálozók által készített finomságok várták, természetesen az elmaradhatatlan fánkkal az élen. A korábbi évszázadokban egyébként az asszonyfarsang az év folyamán az egyetlen alkalmat jelentette, amelyet mulatozással, tánccal, vigalommal töltöttek a nők, ezekre férfi nem tehette be a lábát.