Az akvaristák a halakra esküsznek

2017. január 08., 08:00 szerző: Őrsi Ágnes
komment
Veszprém - Az ember régóta nem a számára természetes környezetben él, rohan hajnaltól napestig, dolgozik három műszakban is, kimerülő tartalékait nem pótolja, fáradt, ideges, mogorva. Mindenki másképpen engedi ki a gőzt és teremt magának némi nyugalmat, kikapcsolódást.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

Ilyen a sport, az olvasás vagy a kézimunka. Egyre szűkül ugyanakkor a kapcsolatunk „testvéreinkkel”, a növényekkel, állatokkal, pedig milyen igaz, amit Mauglitól hallottunk: - Egy vérből vagyunk! Innen ered, hogy öröm virágokat gondozni, megsimogatni egy kutyus fejét, „beszélgetni” a cicával, a feketerigóval. Az akvaristák a halakra esküsznek, pedig kívülről úgy látszik, csak egyoldalú kapcsolatról lehet szó.

Ismerős a ház, jártam már itt, amikor megnézhettem a gazdag magánmúzeumot; Hornung József a Veszprém megyei sváb kultúrkincs hatalmas gyűjteményét szedte egybe, hozta rendbe és állította ki. Már akkor is elámultam, most meg kiderült, a fia, ifjabb Hornung József is megszállott. Kérdésemre, hogy minek tartja magát, gondolkodás nélkül válaszol: - Tapasztalt hobbiakvarista vagyok.

Ez azt jelenti, hogy több mint tíz éve foglalkozik díszhalakkal, leginkább az Amazonas vizéből származóakkal, tanulmányozza az életmódjukat, kísérletezik mindenféle akváriummal, hazai és külföldi akvaristákkal tart kapcsolatot, cserél vesz halakat, teszteli a megjelenő tápokat, bújja az internetet a legfrissebb tudnivalókért.

"Azt mondanám, hogy akvárium akvárium hátán,   de ez nem lenne igaz, mert szigorú rend van  az akváriumok elhelyezésében is" Fotó: Nagy Lajos

Ahogy belépünk az udvaron álló „halas” épületek egyikébe, azonnal megértem, mit jelent a minimum 24 fokos követelmény - azonnal bepárásodik a szemüvegem. Lassan kitisztul, én meg egyik ámulatból a másikba esem. Azt mondanám, hogy akvárium akvárium hátán, de ez nem lenne igaz, mert szigorú rend van az akváriumok elhelyezésében is, bár azt azonnal ellenőrizni tudom, hogy tényleg nincs két egyforma élőhely. Vannak nagyobbak is, de a többség 70- 80 literes akvárium, világítással, vízszűrővel, melegítővel, ahogyan kell, a vízben pedig növények és vidám halacskák tömegével. Naponta is hihetetlen munka lehet csak a szükséges feladatokat elvégezni.

- A rutin vagy a munkahelyi stressz engem is megvisel, itt, az akváriumok között tudok kiengedni, megnyugodni - mondja József, aki addig is teszi a dolgát, amíg beszélgetünk. Arról mesél, hogy milyen sikerélményt jelent számára egy-egy új ikratelep kikelése, hogy nagyon vigyáz a tenyészetre, mert mindenhol más a mikrobiológiai közeg, ha nála be is válik egy tenyésztési mód, ugyanaz a fajta hal más tenyésztőnél esetleg máshogyan viselkedhet.

Éppen ezért óvatosan bánik az újonnan beszerzett fajtákkal, amelyekből azért mindig akad néhány, mert olyan szépek, hogy nem tud ellenállni a kísértésnek.

A nagy hal megeszi a kishalakat - ez nemcsak átvitt, de konkrét értelemben is igaz, az akváriumok világában pedig folyamatosan. A szifó például elevenszülő, és magam is tapasztaltam, hogy amíg a vízben nem volt búvóhely, az újszülött halacskákat nem is láthattam, azonnal megették őket a nagyok. Amikor az akvárium tetején békalencseszerű képződmény jelent meg, a növényzet azonnal tele lett egy centiméternél is kisebb vidám aprócskákkal.

A szomszéd sügerek által lakott akváriumában csak egyetlen kicsi maradt életben, neki volt annyi esze, hogy elbújjon a lávakő szűk odvában, ahol nem érték utol az éhes felnőttek. Adódik a kérdés, ekkora léptékben hogyan lehet vigyázni a legújabb generációra?

József különböző eszközöket mutat. Vannak halfajták, amelyek csőben ikráznak, a lányhal oda rakja a petéket, megy a fiú, megtermékenyíti, majd ő is neveli az „ifjúságot”. Van akvárium, ahol egy zöld színű műanyag lapra keni a lány a petéket, amelyek ott termékenyülnek meg, majd szintén a hím vigyáz rájuk. Egy másik akváriumban a zöld színű fonalcsomó hosszú szálai között tűnnek el a halacskák, a szálakra telepítik a petéket, amelyeket azután akár kézzel is le lehet húzogatni.

A fenéken élő, algázó halakat, például harcsákat nemcsak a saját kicsinyeivel, de más „bölcsisekkel” is lehet együtt tartani, ám vannak olyan fajok, és nem csak a sziámi harcos hal, amelyeknél el kell választani a szülőket, mert csak így maradhat meg a szaporulat. József műanyag hálóból készített ketreceket mutat, amelyekből a szülőpár nem tud kijutni, az ikra viszont simán átcsúszik a hálón, és pár nap múlva az újszülött halacskák vígan eszegetik a beszórt tápot.

Na, ez sem egy könnyű menet. Óriási élmény hallgatni, ahogyan József a fél-egy centiméter „nagyságú” kicsik etetéséről beszél. Nagyítóval nézi, hogyan táplálkoznak, és azt mondja, van olyan neonhal, aminek valósággal a szájába kell tuszkolni az ételt, olyan lusta. Persze érdekel az is, ki mit eszik a birodalomban?

Megtudom, hogy változatos táplálásra van szükség, élő, fagyasztott és száraz eledel is kell. Nagyon jó évszak a nyár, mert a halak szeretik a salátát, a cukkinit, a sóskát, a dinnyét, ezekből most télen fagyasztott változatot kapnak. A legkisebbek tápláléka a sórák. Hihetetlen, de igaz, hogy a sólepárlók vizében élő, úgynevezett sórák kikeltetett petéjét kapja a legfiatalabb generáció.

Az ő szájuk még olyan kicsi, hogy ez az a táplálék, amit meg tudnak enni. Tizennégy óra, amíg a sórákpete kikel, nagy az éhesek száma, így állandóan a „keltetőben” van négyflakonnyi sós vízbe áztatott sórákpete.

Természetesen megkérdeztem még, hogy mi van akkor, ha a szolgálattevő pár napra kiesik az ellátásból? Hornung József szerint, ha egy állomány rendesen gondozott és táplált, akár egyhetes üdülés is belefér a műsorba.

Őrsi Ágnes

2017. január 08., 08:00 szerző: Őrsi Ágnes

Hozzászólások

Részletes műsor



Műsorok betöltése...