Mókust nevelni nem nehéz, ha tudod a mesterfogásokat

A Fehér Holló Vadmentő Alapítvány központja a veszprémi Cholnoky-lakótelepen található. Németh József, az alapítvány vezetője az életét és a lakóterét is a bajba jutott kisállatok megmentésére áldozza. Nem egyszerű időpontot egyeztetni vele, mert állandóan jön, megy, intézkedik, és a telefonja is folyamatosan csöng. Május elején végre sikerült találkoznunk, és néhány órára bepillanthattam a vadmentők izgalmas, felelősségteljes és kemény életébe. Mert az erdők, mezők bajba jutott, gyakran újszülött korú állatainak a megmentése, életben tartása bizony komoly kihívást jelent. Csak ezen a délelőttön 15 állat érkezett az alapítványhoz, és mintegy 20 telefonáló kért segítséget.

– A munkánk lényege az, hogy ne romoljon a fajok védettségi státusza. Az egyedek mentése azért fontos, mert kapnak egy második esélyt az életben maradásra, visszakerülnek a természetbe, szaporodhatnak, és ezáltal biztosítják a faj fennmaradását. Azért vagyunk, hogy kortársaink dédunokái is lássanak még ugráló mókusokat, repülő fecskéket – foglalja össze feladataikat, céljaikat az alapítvány elnöke, akit a felelősségtudata és a természet iránti alázata, szeretete hajt. Nagy álma az, hogy az állam bevonásával létrehozzanak az országban három olyan regionális mentőközpontot, amely véglegesen megoldaná az évente óriási létszámban bajba kerülő állatok felnevelését.

Hiszen felelősek vagyunk a mókusokért, akiket egy szélvihar messze sodor otthonuk melegétől, a madarakért, akik alól kivágjuk a fát, az őzgidákért, akiket tudatlanságunkban „megmentünk”, a sünökért, akikre rágyújtjuk az avart, a ragadozó madarakért, akiket közben elsodrunk az autónkkal, és minden egyes életért, amelyet kutyáink, macskáink nagy büszkén a szájukban hoznak haza, és azokért is, amelyeknek elvettük az életterét – vélekednek az alapítványnál, ahol a vadmentők 24 órás készenlétben vannak. Ráadásul a kilátástalan helyzetbe került kisállatok sokszor nagyon fiatalon szorulnak a segítségükre.

– Ez óriási kihívás számunkra, hiszen újszülöttkorban, egy-kétnaposan a legsebezhetőbbek az állatok is. Ha nem a fajnak megfelelő, tápszerrel dúsított táplálékot kapják az optimális hőmérsékleten, akkor baj van. Ehhez elengedhetetlen a gyakorlati tapasztalat, hiszen a fiókák, kölykök nevelésének nincs széles körű irodalma, vagy ha mégis van, akkor az csak pár mondat – meséli József, aki hangsúlyozza, hogy az apróságok felnevelését nem a megtalálónak kell megoldania. Fontos, hogy hívjon szakembert, és kérjen tőle segítséget.

Az állatokat a genetikai kódolásuk majd helyes irányba tereli, de ehhez fel kell nőniük, és addig gondoskodni kell róluk. Ez pedig kőkemény munka, hiszen ezek a kis élőlények folyamatos figyelmet igényelnek. A vadmentőknél nincsenek napszakok. Az állati „csecsemőknél” éjjel-nappal, kettő-négyóránként szoptatási idő van – avat be József, akinek 10 éve nincs munkahelye, mert amellett lehetetlen lenne gondoskodni róluk. Így is óriási teher ez neki és a 10-15 helyi, illetve országosan mintegy száz önkéntesnek, akik megfelelő tapasztalattal egy-egy faj egyedeit segítenek felnevelni és később visszaengedni a természetbe. Hozzáértő kezekben, ha minden jól sikerül, akkor két-három héten belül a legtöbb madár- fióka egészségesen távozhat. Az emlősök lassabban fejlődnek, esetükben utónevelésre, gondozásra és az életterük modellezésére van szükség. Ehhez kell egy olyan terület is, ahol felkészítik őket – mint a kamaszokat – az életre. Az alapítvány Nemesvámoson bérel egy buja aljnövényzettel rendelkező, négyhektáros területet, amely növények és állatok végleges elhelyezésére is alkalmas rezervátum lehet, egyike a megálmodott három regionális mentőközpontnak.

Németh József irányításával az állatok mentése már 2009-ben elkezdődött. Hivatalosan 2014 óta működik a vadmentő alapítvány, amely tavaly megkapta a természetvédelmi mentőközpont minősítést is. A korábban vadőrként tevékenykedő, 22 év szakmai tapasztalattal rendelkező vezető és csapata évente mintegy 1000-1500 bajba jutott egyednek nyújt segítő kezet egy állatorvosi rendelővel és más szakmai szervezetekkel együttműködve.

Mostanság Pannika, a kisróka a legismertebb árvájuk, melyet március közepén vett szárnyai alá az alapítvány. Az akkor mindössze 113 grammos, másfél napos kisállat igazi túlélő, a reggeli hűvös órákban találtak rá. Egy temető melletti kotorékban zavarhatták meg az anyját, amely a többi kölyköt valószínűleg még elköltöztette, de Pannit kénytelen volt hátrahagyni. A rókalány az alapítvány munkatársainak köszönhetően már boldog családtagként növekszik a veszprémi lakás erre a célra kialakított helyiségében, ahol alig várja, hogy az etetések és a játék idejére kiengedjék kenneljéből.

– Sokan meglepődnek, hogy egy szobában nevelkedő állat igazi vadon élővé válik. Ezek azok a tapasztalatok, amelyeket egy átlagember nem ismerhet. Az átörökléssel annyira tökéletes a genetikai programjuk, hogy gyakorlatilag az ágyadban mellette aludhatsz, de már a sokadik rókánál tapasztaljuk azt, hogy bár most még kitüntet a látogatásaival, de három hónapos korában majd teljesen leválik rólunk – meséli József, akire jelenleg testvérként, míg párjára, Beára anyjaként tekint a kisróka. Megtudom azt is, hogy a kistestű ragadozókat nem kell vadászni tanítani, ez a tudás benne van az átörökítésben. Panni is két-három hónaposan elejti majd az első kis pockát. Addig még megkapja a szükséges védőoltásait, hiszen a városiasodás miatt az összes kutyabetegség elpusztíthatná őt. Ha már az oltások kifejtik hatásukat, akkor kerülhet ki a jelenlegi környezetéből – fokozatos kiszoktatással – a vámosi rezervátumba, ahol már szabadon ismerkedhet természetes élőhelyével, és lassan elkezdődik a beilleszkedés, a „szülőről” való leválás.

A kis rókalány és mások mellett most öt mókuskölyök is a veszprémi lakás vidám lakója. Négy közülük egy félszobányi, ágakkal berendezett kennelben nevelkedik, az ötödik kis túlélőt még cumiztatni kell. A fotókon cukinak tűnő kisemlősöket József viccesen csak „raptoroknak” becézi. Megkapom a lehetőséget, hogy kapucnis pulóveremben bemenjek közéjük, de valami óvatosságra int. Lehet, hogy a ragadványnevük? Néhány perccel később aztán testközelből láthatom, hogyan válnak gondozóik egy pillanat alatt mozgó játszótérré. A kismókusok villámgyorsan ugrándoznak, futkosnak rajtuk keresztbe-kasul. Az egyik bebújik a pulóver alá is, és éles karmai apró nyögésekre késztetik a viselőjét. Élénkségük örömmel tölti el befogadóikat, mert ez azt jelenti, hogy egészségesek, életerősek, és hamarosan visszakerülhetnek majd a természetbe.

József párja, Sárkány Bea elmeséli, hogy a még csukott szemű mókusokhoz, az őzgidákhoz, a kisrókák éjszakai etetéséhez felváltva kelnek fel. Órára nincs szükségük, a csöppségek jelzik, ha éhesek. Kicsit sem könnyű, 24 órás munkájuk során örömből jóval több jut, mint bánatból, bár nem sikerül minden bajba jutott állatot megmenteniük.

Az alapítvány nagy figyelmet fordít a képzésre is. Általános iskola második osztályától fogadnak csoportokat, hogy élményszerűen bővítsék a gyerekek környezettel kapcsolatos ismereteit. Évente mintegy hatszáz gyermek fordul meg a nemesvámosi rezervátumban, emellett a környék középiskolás diákjai az ötvenórás közösségi szolgálatukat is megszerezhetik a vadmentő alapítványnál.

Az pedig igazán figyelemre méltó szakmai elismerés, hogy a Soproni Erdészeti Egyetem felkérésére a hallgatók őket is választhatják hathetes, karitatív szakmai gyakorlatuk helyszínéül.