Ajka

2015.02.14. 20:45

Töltl János az ajkarendeki kulturális élet egyik motorja, de gazdálkodik is

Második otthonuknak tekintik a fiatalok a sváb hagyományait ápoló településrész művelődési központját. Töltl János intézményvezető lakása ajtaján bármikor bekopoghatnak, ő szívesen nyitja ki a házat, ha a helybeliek kártyázni, filmet nézni szeretnének, vagy egyszerűen csak kiülnének az udvarra beszélgetni.

Tisler Anna

A helyi kulturális élet egyik motorja, aki a könyvtárosi feladatokat is ellátja, gyakran szervez természetjárást, kerékpározást a résztvevőkkel egyeztetett útvonalon. Saját portáján is fogad látogatókat. Az óvodás és kisiskolás csoportok évente többször ellátogatnak, hogy megnézzék a bárányokat, a kecskéket, a nyulakat, kacsákat, tyúkokat. A Töltl család a művelődési ház mellett levő lakása udvarán állatokat tenyészt, valamint nyolcvan család méhével foglalkozik.

– Négy gyermeket neveltünk, feleségem húsz évig itthon volt gyesen és anyaságin, egy kereset kevés volt a hattagú családnak, szükség volt arra, hogy gazdálkodjunk – mesélt a kezdetekről.

Töltl János munkája mellett állatokat gondoz (Fotó: Tisler Anna)

– Gyümölcsfáink vannak, zöldséget termelünk, szükségletünk nagy részét azóta is így fedezzük. János fiunk nagyon szerette a bárányokat. Névnapra, születésnapra bárányos tárgyakat kapott. Amikor már volt bárányos bögréje, párnája, naptára, elhatároztuk, hogy huszadik születésnapjára élő bárányt kap. Meglepődött, amikor meglátta az állatot. A születésnapi állat ma már ötéves. Azóta több is van, január közepén is született.

Töltl János és felesége épp egy kulturális rendezvényen volt azon az éjszakán, amikor az anyaállat megellett. Egész éjszaka szakadt a hó. Hajnalban térdig érő havat kellett ellapátolnia, hogy bejusson az ólba. Ott látta dideregni a három kicsit az anyaállat mellett. Hamarosan a kecske is ellik. A gyerekek már kérdezik, mikor láthatják a kicsinyeket. A művelődési ház udvaráról ugyanis át lehet látni Töltlék portájára. Mint megtudtuk, a legnehezebb hónap a május, amikor az egész évben szokásos munkák mellett a takarmány betakarítására is kell időt szakítani. A gazda kézzel arat, gyűjt, így ugyanis jobb lesz a takarmány minősége, mint ha géppel báláznák. A méhek nagy részével vándorol, de, mint megtudtuk, tavaly a gyűjtési időszakban csaknem mindig esett az eső, ezért nagyon kevés mézet tudtak pörgetni.

Töltl János és felesége, Erzsébet a farsangi bálon méhecskejelmezben (Fotó: Tisler Anna)

Töltl János napjai zsúfoltak. Felesége a kórházban dolgozik, ha délelőttös, a reggeli etetés is az ő dolga. A művelődési házban is mindig van feladat, szervezés, előkészítés, a könyvtári szolgáltatások biztosítása. Ottjártunkkor a Regenbogen óvoda 47 gyermeke tartotta a farsangi délelőttöt a színházteremben. A Hófehérke és hét törpe-jelmezbe öltözött óvónők játszottak a jelmezesekkel. Előző szombaton falusi farsang zajlott, vasárnap pedig előadás. Február közepétől a férfiak már a nőnapra készülnek. A településen hagyomány, hogy a férfiak vidám műsort adnak elő, főznek, majd megvendégelik a hölgyeket. Nagypéntek éjszaka pedig 21 kilométeres túrára indulnak. Gyaloglásuk során útba ejtik a magyarpolányi kálváriát, a szent kutat.

– Ezen az éjszakán telihold van, miután szemünk hozzászokott a sötétséghez, lámpa nélkül megyünk – tudtuk meg. – Több mint százan indulunk útnak. Este nyolc órakor indulunk és hajnali négy óra körül érkezünk vissza. Nálunk él a szokás, hogy miután a harangok elnémulnak, a gyerekek kereplőkkel járják az utcákat és figyelmeztetnek a szertartások kezdetére. Szombaton az első kereplés hajnali öt órakor van. A kiránduló gyermekek addig le sem fekszenek aludni. Aki először vesz részt ezeken, másnap elmondja, a hazaérkezés és a kereplést közti egy óra telt el a leglassabban.

Az ajkarendekiek összetartók, a civil szervezetek, a német nemzetiségi önkormányzat tagjai, a lakosság nem csak nézőként vesz részt a programokon, ötleteket adnak, segítenek a szervezésben. Nyáron a nemzetiségi hétvégére a megye német dalosait, táncosait is várják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!