Egy ember, aki legyőzte a sötétséget

Köztudott, hogy az író gyermekkorának nagy részét Ajkán, a csingervölgyi nagyszüleinél, Beitl Károlynál és Hianek Máriánál élte. A bakonyi lankákat járva, a szurdok szélén üldögélve fürkészte a vadak csapásait, edződött, formálódott tudata. Itt láthatta, tapasztalhatta meg a bányászkodó emberek küzdelmes életét, sorsát, akik együtt tudtak vigadni örömükben, sírni gyászukban, akik naponta dacoltak a természet erőivel, a bánya mélyének kihívásaival.

Amikor 1930-ban, Brazíliában, a Nemzeti Múzeum által is támogatott expedíció résztvevői megbetegedtek, ő, aki kiváló fegyverforgató vadászként kísérője volt a tudós csapatnak, élve az élet által egyszer felkínált nagy lehetőséggel, egyedül folytatta az utat Amazóniába, az esőerdők rejtelmes, kihívásoktól még ma sem mentes világába.

1932-ben sajnálatos balesete következtében elveszítette szemevilágát.
 
"Cseng-bong a világmindenség, az éj körbefog, az éjszaka szakadt rám, pedig imént még minden ragyogott" - emlékezett könyvében a szörnyű napra, amikor úgy gondolhatta, hogy számára meghalt a világ, s nem remélhette, hogy egyszer még "kiderül az ég".

A tragédia pillanatában nagyanyja kezének bíztató, féltő szorítását érezte, azt a kezet, amely a kenyeret tette az asztalra, s otthont teremtett számára: "...vajon szegény mit gondol most a fagerendás ajkacsingervölgyi  bányászlakásban? Nagyapa nem tudhatja már meg, mert ő már nyugszik a felső-csingeri temetőben."

Molnár Gábor első írásai 1933-ban, a Pesti Hírlapban jelentek meg. Később a gondolatok, s a képzeletek világosságában újra meg újra bejárta kedvenc tájait. A vakságában írt, tollbamondott irodalmi alkotásai tanúsítják, hogy az ember tudással, akarattal, kitartó munkával még az örök sötétség felett is képes diadalmaskodni. 

Ajkán a Molnár Gábor Általános Iskola őrzi az emlékét, munkásságának szeletét az Ajkai Városi Múzeumban szoba, könyvesbolt a Torna partján, sportlövő klub, irodalmi társaság, a parkerdő, Marton László szobrászművész által róla alkotott köztéri szobor, porait pedig az alsó-csingervölgyi temető, hajdan volt lépteinek nyomát a Bakony-hegység, ahol - a magasbatörő fák ágai között belibbenő Napnak gyengülő őszi fényében - halk melódiát dudorászik az októberi szél.