Vállukon a kereszt

A keresztútjárás minden templomban szokás, néhány helyen a településen kívül található kálváriáknál is. A hívek 14 stációnál idézik fel Jézus Krisztus szenvedéstörténetét, a halálra ítélést, eleséseit, édesanyjával való találkozását, Cirenei Simon, majd Veronika segítségét, a Kálvária hegyére való megérkezését, ruháitól való megfosztását, keresztre szegezését, halálát a kereszten, majd levételét és a sírba tételt állítja az imádkozó ember elé. Újabb gondolat tükröződik a befejezésnél, amely a feltámadást idézi, mintegy tizenötödik stációként. Nagy Károly atya, aki a keresztutat vezette, évek óta szorgalmazza, hogy minél több ember kapcsolódjon be a keresztútjárásba.

Elmélkedésében hangsúlyozta, hogy az élet keresztútján nem csak a szenvedéssel találkozunk, hanem életünk végcéljával, a feltámadással is, ahogy Jézus mondja: „aki bennem hisz, még ha meg is halt, élni fog, és én feltámasztom őt az utolsó napon”. Amint az elmélkedésben hallottuk, Ferenc pápa hangsúlyozza, hogy vigyük ki Krisztust a templom falai közül, vigyük ki az utcára, az emberek közé, hogy minél több ember figyelmét felhívjuk arra, mennyire szeretett bennünket az Isten; saját fiát is odaadta értünk áldozatul. Az utolsó állomás után a férfiak vállukról levéve a keresztet, megálltak a Bazilika főoltára előtt. Ott hangzott el a mondat: a kereszt azt jelképezi, hogy Jézus kifizette atyjának az emberiség adósságát. Visszhangként cseng a Nagy Konstantintól ismert mondat: „E jelben győzni fogsz!”.