Adventi teadélután

Az adventi csendességben hitvalló verseket hallgathatott a gyülekezet Kálmán István dudari lelkész tolmácsolásában. Az összeállítás – melyben kevésbé ismert versek is elhangzottak – abban segítette a gyülekezet tagjait, hogy végiggondolhassák, mi számít karácsonykor, mit jelent hajlékká hajolni egymáshoz. A felnőttek együtt imádkoztak a fohászkodó költőkkel, a gyerekek Miskeyné Szabó Krisztina vezetésével karácsonyi díszeket készítettek.

A verses délutánon a gyerekek karácsonyi díszeket készítettek (Fotó: Református Gyülekezet)

„Verset írni és verseket hallgatni – áldott állapot. A megtermékenyítés, a csendes-titkos növekedés különleges ideje, amelyben megjelenik Isten teremtő munkája, de nem mindenkié ez az „élettöbblet”. Mindig voltak és lesznek olyan versek, amelyektől az ember libabőrös lesz. Az élet értelme vagy értelmetlensége, a fájdalmak, az egzisztenciális szorongások, az elveszíthető félelme előhívja belőlünk a lélek képeit, új áthallásokra tesz képessé. A vers képi világa, lüktetése gyógyítani képes. A vers mankó, jelképes beszéd, ritmus, feloldozás, menedékház egyszerre, mert annyi minden van, ami csak versben kifejezhető” – vallja Závodi Zsuzsanna, a gyülekezet lelkésze.

„Csodálatos istenhívő magyar költőink voltak és vannak. A vers különleges ajándéka, ahogy a megelevenedő Szentírásé is, hogy megérinti a lelket, útra kel a nagyvilágba, olyan mély rétegekbe halad, mint a patak. Isten, aki testté és beszéddé lett, a részeket, a világ elemeit, az ember alkotásait is felhasználhatja célja elérésében.”