Sok hűhó semmiért?

Történt ugyanis, hogy télen is útra keltünk, és bizony el is akadtunk a hóban, akárcsak a többi, körülöttünk levő Trabant, Zsiguli és egyéb „csúcsmodell”, nyári gumival, GPS, veszélyhelyzeti figyelmeztetés, laptop, mobiltelefon, forró tea – és hosszan sorolhatnám még tovább, mi minden nélkül, hogyan közlekedtünk télen és mindenki más is. És túléltük a telet. Sőt! Örültünk neki, természetesnek vettük és alkalmazkodtunk ahhoz, amikor annak rendje és módja szerint már november derekán leesett az első méteres hó, ami nagyjából meg is maradt legalább márciusig. Mindemellett még szél is fújt, gyakran a viharosabb fajtából, hatalmas torlaszokat épített az udvarunkba, az utcákra és utakra, mindenhova, a természet megváltoztathatatlan törvényei szerint. És örültünk neki! Eljutott mindenki oda, ahova akart, előbb vagy utóbb. Az élet nem állt meg, volt kenyér és tej, meg aztán akadt elzárt, hóban rekedt település, de a népeknek akkoriban teljesen természetesnek számított, hogy napokig ugyanazt a kenyeret ették. Most pedig? Hiába vannak a szuper-, meg hipermarketek, ahol mindenféle tartós, kész- és félkész élelmiszert előre meg lehet venni, mégis, pánikba esik az ember, mi lesz, ha holnap nem tud menni friss kenyérért? Úgy éreztem az elmúlt havas hétvége kicsit a fölösleges pánikról is szólt. Lehetett hallani, senki ne induljon útnak, ha mégis, vigyen teát, csokit, pokrócot, hólapátot, épp hogy tüzelőt nem!? Holott úgy gondolom, miként régen, ma is képes dönteni az ember saját sorsa felett. A rendőrség rá is bízta a lakosságra, döntsön mindenki belátása szerint, nem keltettek pánikot. Úgy tűnik, bejött nekik: a havazás, hófúvás ellenére nem történt jelentős baleset megyénkben. Sokan közlekedtünk pánik nélkül, és eljutottunk oda, ahová akartunk.