Nagy Imre Badacsonyban

Egy borozó teraszán találkozunk az egykori Zabó-birtok egyik örökösével, Sipos Balázs Tihamérral, akinek dédnagyapja látta vendégül a mártír miniszterelnököt azon az utolsó, szép, nyugodt napon. A korabeli képeken, amelyeket Kotnyek Antal fotográfus készített, látható, hogy akkor is ragyogó idő volt, éppen, mint ezen a hétfőn. A férfiak ingujjban kísérik a politikust, csak Nagy Imre mosolyog kalapban, felöltőben. Az egyik felvételen a Nagy Imre mellett álló férfiak mind mutatnak valahová a távolba, s Kotnyek leírásából kiderül, hogy Marcalit próbálják megtalálni a dimbes-dombos somogyi tájon, nem sok sikerrel.

Kotnyek Nagy Imre egykori közeli ismerőse az 1956-os szüretről készített fotókat évtizedekig elásva őrizgette, csak egy N betűt írt a negatívokat rejtő fémdobozokra, hogy ha egy esetleges házkutatás alkalmával megkérdezik, mi van rajtuk, azt válaszolhassa: napfényfilm. Így meséli el a képek történetét a Képes 7 1989/23. számában, ahol először jelentette meg őket. E képek nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a szüret nem merült a feledés homályába.

Sipos Balázs Tihamér a badacsonyi Anna-borozóban, ami édesanyjáról kapta nevét (Fotó: Penovác Károly)

Nagy Imre szürke taxival érkezett Badacsonyba feleségével és 3-4 éves unokájával, Ferikével meséli Sipos Balázs Tihamér. Délelőtt érkeztek, beszélgettek a helyiekkel, Ferike meg szőlőt szedett akkoriban ugyanis az utolsó percig a tőkén hagyták a szőlőt, hogy minél nagyobb legyen a must cukortartalma - magyarázza a borász család sarja, akiből időközben ügyvéd lett Budapesten.

Kitér arra is, hogy akkoriban még igazi, nagy családi ünnep volt a szüret, nem fogadtak munkásokat, hanem összegyűltek a rokonok és segítettek egymásnak a szőlőben. Aztán mind asztalhoz ültek. Ahogy Kotnyek fotóin is látszik, a szüreti finomságok után Nagy Imre jegyzeteibe mélyedt, munkafüzetébe írogatott.

De hogy került éppen a forradalom előestéjén Badacsonyba? Sipos Balázs Tihamér dédapja, Zabó János ismerkedett össze a legendás politikussal Hévízen, a gyógyfürdőben, s hívta meg a badacsonyi birtokra szüretre - osztja meg a családi történetet Sipos Balázs. Megjegyzi: nem is igazán hitték, hogy Nagy Imre tartja a szavát, így igazi meglepetés volt érkezése. Még aznap délután Tapolcáról jött érte a honvédségi autó és vitte vissza Budapestre, az egyre aggasztóbb események miatt.

A badacsonyi birtokon töltött szüret volt hát valószínűleg az utolsó, idilli pillanat az életében. De hát így tölti a napját az, aki ellenforradalomra készül? - bújik ki a jogász Sipos Balázs Tihamérből, s a kérdés amolyan költői marad.

Itt állunk az emlékkőnél, amelyet 2006-ban emeltek, s amelyet minden évben megkoszorúznak a Nagy Imrére emlékezők. Abban az évben emlékbort adott ki a Sipos Borház, amelyből már csak pár palack van, de 2016-ban újabbat terveznek készíteni.

A szőlőbirtok egyébként Zabó János, a dédnagyapa keze alatt alakult ki, aki az Esterházy hercegek vincellére volt, s 1945 után az egykori hercegi uradalom egy kis szeletén szőlészkedett.. Itt nevelte három gyermekét, Jánost, Gizellát és Annát. János fiát is Jánosnak nevezte el, lányát pedig Annának - ő lett Sipos Tihamér felesége, Balázs és húga édesanyja, aki a híres szüretkor egyébként mindössze három éves volt.

Az egykori hercegi vincellérház, a Szentkirályi-villa mára elkerült a család tulajdonából, pedig a házfalon tábla őrzi emlékét annak, hogy Nagy Imre itt járt 1956-ban.

Visszatérve a családfához: ifjabb Zabó János fia, Péter is borász lett, s ő gondozza ma a családi borászatot Badacsonyörsön. A három és fél hektáros ültetvényen hagyományos és modern technológiával készítik a borokat - jegyzi meg Balázs, akinek tanult szakmája ugyan nem ez, de édesapjától - aki nemrégiben hunyt el - sok fortélyt megtanult.

Balázs szeretné tovább éltetni és tovább fejleszteni a Nagy Imre-hagyományt.

- Kevés borvidék van, ahol ilyen közeli történelmi eseményre lehet emlékezni. Azt szeretném, hogy ez a hely, ez a szőlődűlő Nagy Imre zarándokhellyé váljon - avat be terveibe.

Szeretné megnyitni a szőlőt, ahol az emlékezetes szüret volt, hogy mindenki számára elérhető legyen az emlékhely, valamint pihenőhelyet kialakítani az emlékkő körül.

Idén szüret nem lesz a dűlőben, mert a kedvezőtlen időjárás miatt alig maradt valami a tőkéken, az is az enyészeté, de a megemlékezést a helyi elöljárókkal és iskolásokkal 22-én most is megtartják - köszön el Sipos Balázs.

Mártírok
Az újságíró jegyzete

- Anya, jó lenne már, ha mi is tennénk ki zászlót a házunkra. Hogy tudják, hogy ez a magyarok háza! - mondja ötéves Andriskám, miközben hazafelé tartunk az óvodából, s az autóból a kandelláberekre kihelyezett lobogókat nézegeti.

- Tudod-e, hogy holnap után éppen arra emlékezünk, hogy magyarok vagyunk? Azokra a hősökre, akik azért harcoltak, hogy magyarok maradhassunk? - tanítgatom, mire visszakérdez:

- És sokan meghaltak?

- Sokan, Édes. - bólogatok. - De többen, mint ahányan megmaradtak? - firtatja. Hallgatok, kicsi gyerekszívét nem zaklatnám.

- De Anya! Csak tízen maradtak? - nem hagyja nyugodni a kétség.

- Nem, Kisfiam, többen. De sok százan meghaltak - válaszolom.

- De sok százan megmaradtak? Akkor jó. Éppen ugyanannyian, ahányan meghaltak - sóhajt végre.

Mert így igazságos ez kicsike lelkének: sokan harcoltak az igazságért, sokan meghaltak, de sokan túl is élték. Túlélték még akkor is, ha a szívük beleszakadt az igazságtalanságba. Túlélték akkor is, amikor elhurcolták őket, vagy szeretteiket, mert részt vettek, részt vállaltak egy igazságos forradalomban. Túlélték a sötét pincékben az elképzelhetetlen szörnyűségeket, túlélték a megszálló hatalom zsarnok, minden életet kiszipolyozó rendszerét, túléltek megaláztatást, éhezést, verést, megkínzást. S akik nem élték túl a forradalmat követő időket, azok is élnek, mert akikre emlékezünk, azok nem halottak. A hősök, mártírok emlékezete bennünk él. A gyermekeikben, a gyermekeinkben. Akiknek nem kell tanítani, hogy magyarok vagyunk, mert úgy születnek. Akiknek nem kell tanítani a szabadság, igazságosság, a hit szeretetét, mert azzal együtt jönnek a világra. A világnak ennek a legszebb tájára, amiért ha kell, vérüket adják. Ahogy az októberi forradalmárok is tették.

/Németh F. Bernadett/