Egy úr az űrből

Volt tanítványommal, Dr. Németh Péterrel nyáron a Pannon Csillagda munkatársaként találkoztam. Kölcsönös volt a meglepődés, amit aztán érdeklődés váltott fel. Tudtam róla, hogy az Egyesült Államokat is megjárt csillagász, ezért fúrta az oldalamat, mit keres Bakonybélben.

- Az egyetem előtt már jártam csillagász versenyeken, úgyhogy ismertem néhány, a tanszéken dolgozó munkatársat. A felvételi sikerült, onnantól kezdve a történetem könnyen felfűzhető. Harmadéves koromban egy asztrofizika órán egyik professzorom említette, hogy Floridába keresnek egy szakembert, aki fehér törpe csillagokkal szeretne foglalkozni, a színképelemzésbe akar belemerülni. Úgy döntöttem, megpróbálom. Ötödév végére aztán összeállt, hogy ebből lehet valami. Nyelvvizsga és felvételi kellett, aztán 2005-ben dolgozni kezdtem Floridában. Nyilvánvaló volt a döntés, hiszen a csillagász doktori nélkül nem csillagász, és a külföldi lehetőséget nem lehetett elszalasztani. A doktori iskola Amerikában úgy néz ki, hogy tanársegédként, vagy kutatási segédként, munkaviszonyban kell elhelyezkedni. Van egy kis ösztöndíj, amiből meg lehet élni, ez Magyarországról nézve egészen jónak tűnik. De ami lényeges: nincs szükség diákhitelre, ami odakint nagy szó. Én tanársegéd voltam, ami érdekes, kalandos élet. A kutatáshoz viszont minden lehetőséget nekem kellett felderítenem. Így a tanulás mellett csak a harmadik évtől indulhatott az igazi kutatói munka. Öt évet töltöttem Melbourne-ben, egy amerikai kisvárosban, ami egy ausztrál postás után kapta a nevét - mondja mosolyogva Péter, majd arról beszél, hogy a friss doktorival kikerülőknek Amerikában nagyon jó lehetőségeik vannak. Egyetemek vadásznak rájuk, valószínű tehát, hogy lett volna lehetősége kint maradni. Mégis azt gondolta, Európa is nagy, itt is vannak lehetőségek, és jó volna közelebb kerülni az otthonhoz.

A Florida Institute of Technology 80 cm átmérőjű távcsöve mellett. Péter ezzel dolgozott a legtöbbet a doktori
alatt (Fotó:  Dr. Rembeczki Szabolcs)

- Időközben úgy alakult, hogy a témavezetőm 2009-ben a Cseh Tudományos Akadémián kezdett el kutatni, és hívott engem is. Másfél év posztdoktori időszakot töltöttem ott. A tanszék kicsi volt, idős kutatókkal, a nyelvet nem beszéltem, nem az a pörgős élet volt, amit az ember így harminc körül elképzel magának. Ezért idén februárban a hazajövetel mellett döntöttem - tudom meg a csillagásztól.

A Pannon Csillagda munkatársat keresett. Péter folyamatosan pályázik itthon is, külföldön is, hogy a kutatásait tovább tudja vinni. Ehhez viszont nagy távcsövek szükségesek, amik Magyarországon nincsenek, Európában is csak kevés helyen léteznek.

- Gondoltam, kipróbálom magam az ismeretterjesztésben, amíg egy pályázatom "megakad" valahol. A csillagda egy komplex intézmény, egy jó csapattal. Szimpatikus a környezete és az üzenete is. Egy kutató csillagásznak nincs kapcsolata a külvilággal, látogatókkal, laikusokkal, érdeklődőkkel, amatőr csillagászokkal. A Pannon Csillagdában éppen ennek a lehetősége tetszett meg, az, hogy ott emberekkel lehet találkozni, akik érdekes kérdéseket tesznek fel. Sőt, az ottani távcsövekkel, ügyes módszerekkel lehet akár modern tudományt is csinálni. Ezen is dolgozunk most - mesél munkájáról Péter, aztán a kutatási területére térünk át.

- A fehér törpék öreg csillagok, olyanok, amik magjában a fúziós energiatermelés már leállt. Napunk méretének századára zsugorodtak, tehát földméretűek, hatalmas sűrűségűek, és szépen, lassan hűlnek ki. Ezért a fehér törpék kora a hőmérsékletük mérésével meghatározható. A csillag kora a hőmérsékletével mérhető. Így különböző galaxisok, galaxis-halmazok életkorát is megbecsülhetjük az univerzumban. A csillagászatban többnyire csak a hozzánk érkező fény mennyiségét, vagy színösszetételét tudjuk feldolgozni. Fotometriának nevezzük, ha megnézzük, hogyan változik egy csillag fényessége. A színképelemzés során pedig azt vizsgáljuk, hogy milyen színű fénysugarak érkeznek a csillagból. Ezek alapján többek közt meghatározható, hogy milyen elemekből áll, mekkora a tömege, hogyan mozog, és mekkora a hőmérséklete egy égitestnek. Az elméleti modellek és a fizikai képletek segítségével tudjuk, hogy mit kellene látnunk. Ezt hasonlítjuk össze a megfigyelttel, ebből vonjuk le a megfelelő következtetéseket - mondja, én pedig igyekszem okosan bólogatni, nehogy csalódást keltsek. Aztán nem kis megkönnyebbülésemre a jövőről 
kérdezhetem riportalanyomat.

- Hogy mi lesz tíz év múlva? Biztos, hogy néhány hosszabb-rövidebb külföldi kaland vár még rám. Most például úgy néz ki, hogy januártól Belgiumban, a leuven-i egyetemen folytatom a kutatásaimat. Van mit tanulni, fölépíteni, ellesni és hazahozni. De végül szeretnék itthon kialakítani egy "iskolát", ami a kutatásokat önfenntartó módon tudja folytatni. Az életben a nagy dolgok csak úgy megtörténnek velünk. Egy kis falu kis iskolájából indultam, nem voltam jobb, mint az átlag, különösebb képességeim sincsenek. De ha az ember valamit akar, és azért tesz, egymásra rakja a kockákat, akkor kitartó munkával fel tud építeni valamit, ami működik. Csupán kitartás kell - fogalmaz a fiatal csillagász.

Valóban ilyen egyszerű a dolog? Péter példájából úgy tűnik, igen.