Gyarmathy Éva: a tehetség is deviancia

A pedagógusnak hinnie kell, hogy a legnagyobb nemzeti kincs az emberi tehetség. A tehetséget fel kell ismerni, a tehetséget gondozni kell. A tehetséges ember kibontakoztatásához ingergazdag, támogató környezetet kell teremteni, mivel a tehetség nem minden esetben tör utat magának. Ugyanakkor a tehetséges gyermekek nevelése a tanárt is gazdagítja, szellemileg frissen tartja, orvosság a kiégés ellen. A Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola pedagógus szakmai napot szervezett az elmúlt hétvégén, előadónak a terület neves szakemberét, Gyarmathy Éva nevelés-lélektani szakpszichológust, az MTA Természettudományi Kutatóközpont Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézet tudományos főmunkatársát hívták meg.

Hogy valójában mi a tehetség, arra a kérdésre a pszichológus úgy válaszol:

- A tehetség olyan természeti erő, ami a szokásosnál sokkal erősebb nyomást gyakorol az emberre; ha elnyomják vagy nem hagyják kibontakozni, feszültséget teremt, problémákhoz vezet. Mindenkiben ott van ez a természeti erő. A tehetség egy sajátos attitűd, az ember egy cél érdekében mindent annak rendel alá. A tehetség hálózatosan gondolkodik; egy zenésznek a zuhany alatt állva is muzsika folyik a vízcseppekből, állandóan azon gondolkodik, azon jár az esze. Azt szokták mondani, tízezer óra felkészülésre van szükség ahhoz, hogy valaki kiemelkedő teljesítményt nyújtson egy területen. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy tízezer órát ül valaki a zongoránál, hanem a feje állandóan ezen jár. A téma, ami megfogta őt, nem ereszti, nem hagyja békén.

Biztosan nem dönthető el egy gyerekről, tehetséges-e. A tehetség nem képesség, hanem egy attitűd, viszonyulás a világhoz, ami fejlődik a gyerekben, ott van már a kezdeteknél. Egyre inkább látszik, hogy a gyerekek diagnózist kapnak arról, mit nem tudnak, véli Gyarmathy Éva. A tehetséget, mint diagnózist használják, ráütik a pecsétet a gyerekre.

A tehetség egy attitűd, sajátos viszonyulás a világhoz, mondta Gyarmathy Éva
Fotó: Penovác Károly

- Azt kellene észrevenni, hogy mindenkinek van egy útja, fejlődik, halad előre. És ahogyan fejlődik, alakul, nekünk semmi más feladatunk nincs, mint adni neki olyan lehetőségeket, ami a fejlődését legjobban támogatja. Nem kell eldönteni, hogy tehetség vagy hiperaktivitás, hanem csak azt, mi az, ami segíti azon az úton, amin elindult. Legjobban a szülők és a pedagógusok ismerik a gyereket, ők tudnak segíteni abban, hogy megtaláljuk, mi viheti a gyereket előre. Tehetség-azonosításnál elsősorban szülőkre és pedagógusokra támaszkodom és mindig ragaszkodom ahhoz, hogy az végezze, aki a gyerekkel foglalkozik. Nagyon fontos, hogy legyen információja a gyerekről, hogy az megfelelő programokba, ellátásba kerülhessen.

A magyar oktatási rendszer nem alkalmas arra, hogy a tehetséget felfedezze, sok pedagógus viszont alkalmas rá, véli a pszichológus. A rendszer mindig nehézkes volt és ez nem kedvez a tehetségnek, mert a sokféleséget, gyors váltásokat, változásokat a tehetség bánja meg. De nem a rendszer, hanem a pedagógusok számítanak, ezért is fontos, hogy ők minél nagyobb tudás birtokában legyenek, képzéseken vegyenek részt.

- A tehetséggondozás azt jelenti, hogy felkínálunk különböző lehetőségeket és esélyeket a gyerek számára és azt nézzük, mikor csillan fel a szeme. Az érdeklődést fejlesztjük. Nemcsak a tehetséget azonosítjuk, hanem megvizsgáljuk a gyerek erősségeit, gyengeségeit. A legtehetségesebb gyereknek is vannak gyenge oldalai, amik mindig gátolni fogják őt és akadályt jelentenek számára, amik megváltoztathatják a tehetségfejlődést. Mindenkiben vannak jó képességek, melyek lendítik előre és vannak gyenge oldalak, amelyek visszafogják őt.

Azt szokták mondani, a magyar tehetséges, kreatív nép. A pszichológus erről úgy vélekedik:

- Szerencsés, hogy az ország sokféle kultúra kereszteződésében áll, ugyanis a tehetséget támogatja a sokféle, akár egymásnak ellentmondó elemek összessége. A kreativitás azt jelenti, összeegyeztetni az összeegyeztethetetlent. A magyar kreatív nép, a történelem során úgy alakult, hogy össze kellett egyeztetni az összeegyeztethetetlent. Más kérdés, hogy van egy nagy problémánk: a kisebbrendűségi érzés, ami mindenkit visszafog, ettől a legjobb tulajdonságok is a visszájára fordulnak. Úgy állunk neki valaminek: nem hiszem el, hogy tudom, hogy képes vagyok rá. Ahelyett, hogy azt mondanánk: meg tudom csinálni. Ha más megcsinálta, én miért ne tudnám?

Gyarmathy Éva pszichológus régóta foglalkozik azokkal a tehetségekkel, akikről nem gondolják, hogy tehetségek, a különböző tanulási zavarokkal (diszlexia, diszkalkulia, hiperaktivitás) küzdő gyerekekkel doktoriját is ebben a témában írta. Sokféle eltérés van, mostanában kezdték ezeknek a tehetségeknek a vizsgálatát.

- Kiderült, hogy eltérésről van szó. A tehetség is egyfajta deviancia. Másként működik, mint a többiek, ez is egy eltérés. A devianciában nincs semmi rossz, ha a helyén van, ha sikerül azt használni, lehetőséget hordoz. Ma már egyre több alkotóról derül ki, hogy különböző problémával, hátránnyal, tanulási zavarral küzdött. Egykor szégyennek számított, ha valaki nem tudott megtanulni olvasni, a 20. században van olyan Nobel-díjas tudós, aki diszlexiás. Úgy tűnik, a szociológiailag hátrányos közegben is igazolható, hogy ugyanolyan számban vannak tehetségek, mint a támogató környezetben. A tehetséges ember számára megfelelő ingerkörnyezet kell találni, a tehetség kibontakoztatásához ingergazdag, támogató környezetet kell teremteni. Valójában nem a tehetséget kell azonosítani, hanem a tehetségnek megfelelő környezetet.