Visszatekintés

2023.12.27. 09:16

Sümeg három fontos eseménye 2023-ban

Sok érdekes és jelentős esemény történt Sümegen az idei évben, ebből háromra mindenképpen érdemes kicsit visszaemlékezni az év utolsó napjaiban.

Szijártó János

Fotó: Szijártó János/Napló

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett városi ünnepségen a "kishuszárrá avatás" különösen fontos a felnövekvő generáció szempontjából, hiszen egy számukra különleges alkalommal párosul ez a nemzeti ünnep, amelyet vélhetően soha nem felejtenek el. A Kisfaludy Művelődési Központban az ünnepség előtt megkezdődött a gyerekek négypróbája, amely a Sümegen immár hagyományos "kishuszárrá avatás" feltétele. A kihívást nagyon sok gyerkőc teljesítette, így a program kezdetekor hosszú sorban masíroztak be izgatottan a Balatonfelvidéki Radetzky Huszár Egyesület vezetője, Capári Róbert mögött. A színpadon aztán közösen elmondták az eskü szövegét, amit a közönség állva hallagott végig. Sümeg a 2023 március 15-én nagyon sok kishuszárral gyarapodott az ünnepélyes avatás után.

Fotó: Szijártó János/Napló

Áprilisban Nagy István agrárminiszter is megkóstolta Sümegen a natúr borokat az immár harmadik alkalommal megrendezett Natúr Sümeg borászati szakmai rendezvényen, ahol Magyarország szinte minden borvidéke képviseltette magát. A Püspöki Palotában tartott, jelentős érdeklődés által kísért rendezvényen Nagy István agrárminiszter is tiszteletét tette, és beszédében elismeréssel szólt a sümegi kezdeményezésről. - A programkínálatot elnézve és az itteni borászok munkáját megismerve úgy látom, hogy számukra is fontos a versenyképesség erősítése, a minőségi élelmiszer előállítás biztosítása, a környezetkímélő gazdálkodás és a helyi értékek megőrzése. Ezen keresztül maga a vidék is erősödik - mondta az ünnepélyes megnyitón a miniszter. Hangsúlyozta, hogy az Agrárminisztérium kiemelten kezeli a biológiai sokféleség megőrzését, és az ökológiai gazdálkodás támogatását. Hozzátette, a magyar borászok mindig számíthatnak a kormány együttműködésére és segítségére, ám ezzel együtt szükség van az ágazati összefogás erősítésére. Úgy vélte, a 2021-ben elindított Natúr Sümeg borászati rendezvény évről évre hitet tesz az ökológiai szőlőművelés, a természetes borkészítés és a fenntarthatóság mellett. A miniszteri köszöntő után Egly Márk, a Natúr Sümeg ötletgazdája, a program főszervezője kalauzolta végig Nagy Istvánt a Püspöki Palotában bemutatkozó Kárpát-medencei natúr borászatok standjainál, ahol rengeteg érdeklődő kóstolgatta a finomabbnál finomabb nedűket.

Fotó: Szijártó János/Napló

Az idén ősszel háromnapos fesztivállal emlékeztek a város híres szülöttére, Kisfaludy Sándorra. Mivel Kisfaludy szeptemberben született, így Sümegen ez a hónap hagyományosan a költőről szól. Ezúttal háromnapos programsorozattal, a Kisfaludy 2023 – utcaSzínház Fesztivállal emlékeztek rá. A rendezvény hivatalos megnyitóján Navracsics Tibor területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős miniszter, a rendezvény fővédnöke köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy a kommunista rendszer bukása után látványos változáson mentek keresztül városaink, úgy külső megjelenésükben, mint öntudatra ébredésükben. - Ez Sümeg esetében is igaz, hiszen itt is majdnem eltörölték az önazonosságot, hiszen elvették térségi szerepkörét, eltitkolták múltját, hősiet, s igyekeztek háttérbe szorítani a települést. Sümeg 1990 óta mégis kezd magára találni, s ebben óriási segítséget jelentett Európa Kulturális Fővárosa. Ha visszatekintünk kétszáz évvel korábbra azt látjuk, hogy Sümegen olyan kulturális élet folyt, mint bármely magyar lélekszámában akár jóval nagyobb városban. Kulturális központ volt a település, ami különösen Kisfaludy Sándor korára igaz - hangsúlyozta a miniszter arra utalva, hogy Sümeg a Kisfaludy kultusz életben tartásával, előtérbe helyezésével ismét elfoglalhatja méltó helyét a magyar kultúrában.

Fotó: Szijártó János/Napló

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában