Forgalomkorlátozások, szurkolás

2024.05.10. 15:00

Lezárások a 82-esen vasárnap – Változik az országúti kerékpáros verseny rajtja, mutatjuk a körverseny térképét

Most vasárnap, május 12-én rendezi meg az I. Bioracer Zirc GP Országúti Mezőnyversenyt a Magyar Kerékpáros Szövetség Liga Kupa versenysorozatának egyik állomásaként a zirci Acél-Vakond Kerékpáros Sportegyesület a Bakonyban. A körverseny mezőnye Zircnél a 82-es főúton halad. Újból felhívjuk a figyelmet az ideiglenes korlátozásokra, forgalomelterelésekre és arra, hogy megváltozott a rajt helyszíne.

Rimányi Zita

Korábbi cikkünkben már írtunk arról, hogy rangos kerékpárverseny házigazdája lesz Zirc, hazai élsportolóknak szurkolhatunk és a magyar kerékpárosok mellett cseh, szerb és osztrák indulók is lesznek a mezőnyben. Az esemény miatt a Bakonyban május 12-én megnövekedett forgalomra, terelésekre kell számítani és arra, hogy a versenyzők lakott területen is nagy sebességgel haladnak. 

Hazai és külföldi kerékpárversenyzőknek szurkolhatunk, ezúttal május második hétvégéjén a Bakonyban
Hazai és külföldi kerékpárversenyzőknek szurkolhatunk, ezúttal május második hétvégéjén a Bakonyban
Forrás:  szervezők

A zirci önkormányzattól kapott információink szerint az előzetes tervekhez képest megváltozott a rajt helyszíne. A versenyzők nem az Alkotmány utcából indulnak el, hanem – a célállomáshoz hasonlóan – a startállomást is a városháza melletti útszakaszon alakítják ki.

A verseny ideje alatt ideiglenes forgalomkorlátozások lesznek Zirc városközpontjában. A rajt- és célállomás a Széchenyi utcában lesz, azaz a 82-es főútnak a városháza és az apátság közötti szakaszán. Ezt a részt időszakosan lezárják, táblákkal jelzett terelőúton lehet majd közlekedni. Emiatt a Bakonybéli, a Reguly Antal, a Béke, a József Attila utcában és a Rákóczi téren megnövekedett forgalomra kell számítani. A szervezők kérik a lakók türelmét és megértését.

Az I. Bioracer Zirc GP Országúti Mezőnyverseny útvonala
Az I. Bioracer Zirc GP Országúti Mezőnyverseny útvonala 
Forrás:  szervezők

A verseny útvonala változatlan, a mezőny Zircről indul és Nagyesztergár, Dudar, Csetény, Szápár, Tés, Bakonynána, Olaszfalu települések érintésével Zircre érkezik vissza. A mellékelt térképen látszik a kisebb és a nagyobb kör útvonala is, az előbbin a fiatalabbak haladnak.

Az első futam 10.30-kor veszi kezdetét, az ifjabb korosztály egy kisebb kört tesz meg, majd 11.50 körül várható a felnőtt versenyzők rajtja, ők több kört is lerónak a kijelölt útvonalon, a leggyorsabb befutót 14.50 körül várják a szervezők, a verseny körülbelül 16 óráig tart. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában