Több, mint egy textil

2022.03.13. 11:00

Itt az ideje tavaszi „ruhába” öltöztetni az ablakokat

A nyílászárók a lakás kihagyhatatlan elemei. Amint függönyt akasztunk az ablakokra, otthonunk részeivé válnak. Egy jól megválasztott darabbal felöltöztethetünk és otthonosabbá tehetünk bármilyen helyiséget.

Tóth B. Zsuzsa

Az ablak méreteit optikailag korrigálhatja a jól megválasztott függöny Fotó: Shutterstock

A kész függönyökkel nincs más dolgunk, mint a helyükre tenni őket, már megvarrva, akasztókkal, bújtatókkal árulják őket elérhető áron. Azonban, ha egyedibb megoldásra, minőségi anyagokra, bő szín- és mintaválasztékra törekszünk, érdemes szakboltban kiválasztani és elkészíttetni az ablakravalót. 

 

Szabó Tímea lakberendező szerint mindenekelőtt gondoljuk végig, van-e redőny az ablakon, vagy árnyékolásra is szeretnénk-e majd használni a függönyt. Ma már speciális fényzáró és sötétítőanyagok kaphatók. Célszerű előre eldönteni azt is, hogy teszünk-e mellé dekort, és ha igen, az pusztán esztétikai célt szolgáljon, vagy szükség esetén legyen behúzható. A választás során vegyük figyelembe az adott helyiség fényviszonyait is, gondolkozzunk el rajta: a párkányig vagy a földig érjen a textil. Utóbbi megoldás elegáns, és intimmé varázsolja a teret, de egy útban levő széles radiátor vagy az ablak elé kerülő bútor miatt nem mindig kivitelezhető. Az ablakpárkányig érő hossz ideális oda is, ahol gyakran szellőztetünk. Jó tudni, hogy az ablak méreteit is korrigálhatja optikailag a függöny. Ha magasítani szeretnék a teret, érjen földig az anyag, ha szélesíteni, akkor a karnis nyúljon túl az ablak szélén. Ha közben szeretnénk szabadon hagyni az üvegfelületet, középre vagy oldalra el is köthetjük a textilt. 

 

A falak színe, a burkolatok és bútorok árnyalata alapvetően behatárolja a függöny színvilágát. A halványabb textília mellett jobban érvényesülnek a helyiség egyéb darabjai, míg egy színében erőteljesebb anyag magára vonja a figyelmet. Egyszínű fal mellé nyugodtan válasszunk mintás anyagokat, míg mintás falhoz annak egyik meghatározó színéből célszerű függönyt varratni. Még harmonikusabb lesz a látvány, ha az anyag terítő vagy díszpárna formájában visszaköszön a szobában. 

 

Általánosságban elmondható, hogy mintás sötétítőhöz visszafogott fényáteresztő függöny illik, illetve fordítva. Hideg színeket inkább napos helyiségekbe válasszunk, a sötétebb terekben előnyösebbek a meleg árnyalatok. Divatosak a geometriai minták, népszerű anyag a csipke, a voile és az organza. 

 

A karnisok terén is széles a választék. A hagyományos rúdkarnis általában az oldalfalra kerül, szinte bárhova egyszerűen feltehető. Szerencsés esetben színe beleillik az enteriőrbe. Választhatunk arany- vagy krómszínűt éppúgy, mint tiszta fa vagy fekete kovácsoltvas kivitelt. 

 

Manapság gyakori, hogy a mennyezeti tartót a gipszkarton takarás vagy a stukkó, a beltéri díszléc mögé rejtik, ez letisztult környezetet teremt. Kávéházi hangulatot idéz a vitrázsrúd, amely elsősorban a konyha vagy az étkező ablakán kedvelt megoldás, rövid függönnyel párosítva. 

 

De nem elég szép anyagot választani, jól is kell állnia. Az első és legfontosabb lépés függönyvásárláskor, hogy pontosan mérjük le az ablakot. Az az ideális, ha a függöny szélessége az ablak méretének két- vagy inkább két és félszerese, de nagy térbe bátran számoljunk akár háromszoros anyagszélességgel is. És bár a háziasszonyoknak általában nem tartozik a kedvenc elfoglaltságai közé a vasalás, a függöny akkor mutat igazán, ha nem gyűrött. 

 

Ahogy hosszabbodnak a nappalok, úgy vágyunk egyre inkább a fényre és a napsütésre. Ilyentájt mindenki ablakot pucol, redőnyt és szúnyoghálót súrol, függönyt mos. 

Ha tehetjük, a tavaszi nagytakarítással egy időben öltöztessük tavaszi díszbe ablakainkat. Jöhetnek a nagyobb mintás, vidám, könnyedebb anyagok, lógassunk díszt az üveg elé, a párkányt ékesítsük színes virágokkal. 

 

Nemcsak az otthonunkra, hanem hangulatunkra is jó hatással lesz a tavaszi megújulás. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában