Sokféle kórokozótól kell megvédeni a diófákat

A diónál kedvező tulajdonságnak számít, ha későn fakad, mert akkor kevésbé károsítják a tavaszi fagyok. Általában kétszer annyit teremnek azok a fajták, amelyek a mellékrügyekből is termést hoznak, ezeknek termőképessége három és öt tonna körül alakul. 

Ügyelni kell a fajtatársításra és az együtt virágzásra is, mert a dió egyedülállóan szabályozza szaporodását. A bibére jutó pollenmennyiségnek van egy optimuma, ha ennél több virágpor kerül rá, nem termékenyül meg, a virág lehull. 

A kórokozók közül tavasztól kezdve (4-30 Celsius-fok között) fertőz a baktériumos levél- és gyümölcsfoltosság. Esős, nedves időben a dió bármelyik részét megtámadhatja. 

A beteg levélen és a termésen először apró, szögletes, később összefolyó, feketésbarna foltok jelennek meg, majd a terméshéjról a feketedés a bélre is átterjedhet. A megbetegedett terméshéj rászárad a csonthéjra, később sem távolítható el onnan. 

A baktériumok megtámadhatják az ágakat, innen terjed tovább a kórokozó a következő évben. Száraz időben a betegség megállhat, de a bakteriózistól megfeketedik a bél egy része. A fertőzött ágak eltávolításával, a beteg levelek, terméshéjak elégetésével csökkenthetjük a fertőzés mértékét. 

Az idei csapadékos nyáron többször szükséges réztartalmú készítményekkel permetezni a baktériumos betegség ellen. A diófákon májustól már jól láthatóvá válnak a bakteriózishoz hasonló gnomóniás betegség tünetei. 

A levélen kezdetben kicsi, majd 20-30 milliméterre megnagyobbodó, kifehéredő közepű, kerek foltok jelzik a megbetegedést, az erősen fertőzött levél lehull. A termésburkon a barna foltok besüppednek, idővel kiszürkülnek, de a magbél ép marad. 

A kórokozó gomba a fertőzött levelekben és a termésburkokban telel át. Egészen a lombhullásig lehet ellene védekezni réztartalmú permetszerekkel. De rendkívül fontos a magas koronájú fák leveleinek folyamatos összegyűjtése, elégetése, mivel permetezővel nem érünk el a fa tetejébe. 

Mindkét kór összetéveszthető az aszályos időben bekövetkező levélhullással. A szárazságtól hulló levelek csörgősek, barnák, nincs a közepükön kivilágosodó szürkés folt. A diót károsító rovarok közül legjelentősebb az almamoly. 

A kártevőnek csak a második nemzedéke támad július második felében és augusztusban. A kis hernyók a bibepontnál furakodnak a termésbe és rágják a dióbelet. A nyár közepén két alkalommal végzett rovarölő szeres kezeléssel általában megvédhetjük a termést.

(Györffyné dr. Molnár Júlia, a mezőgazdaság-tudomány doktora)