Beszűkült tudattal

A szerelem őseink hagyatéka, a génjeinkbe íródott biológiai kód és vegyi folyamatok összessége, ami – ha egyszer beindul –, teljesen meghülyíti az embert. A természet ugyanis gondoskodott arról, hogy a nagy a rohanásban, vagy a mindennapok szürkeségében el ne feledkezzünk a legfontosabb a biológiai feladatunkról, a fajfenntartásról.

A szerelem legfurcsább megnyilvánulása az eufória. A szerelmes olyan, mint a kábítószerfüggő. A szeretett lény hiánya súlyos elvonási tüneteket produkál, az ember kínok kínját szenvedi, haldoklik a szerelme után, és csupán egyetlen célja van: mellette lenni, megérinteni, érezni, szagolni, enni, inni, szeretni. Agya az amfetaminokhoz hasonló vegyi anyagokat állít elő, se miután a hatásuk nem tartós, újabb és újabb adagokra van szüksége ahhoz, hogy emberünk ismét olyan bődületesen eufórikus állapotba kerüljön, mint a szerelem első fellángolásában.

S ha igaz, hogy a szerelem biológiai jelenség, amely megkönnyíti a párválasztást, akkor igaz az is, hogy egy idő után természetéből adódóan megfakul, és a szerelembetegségben szenvedő fokozatosan észhez tér. Észreveszi, hogy a szerelmének tárgya nem éppen Isten legtökéletesebb alkotása, mint ahogyan azt szerelmi révületében hitte (sőt látta!), csakhogy beszűkült tudattal addigra már házasságot is kötött, de annyi baj legyen! Legalább szép emlékei maradtak azokból az időkből, amikor a saját szervezete által termelt droggoktól "belőve" úgy vélte, hogy ő a legboldogabb ember a világon.

Tán mégis azoknak természeti népeknek van igazuk, akik a szerelmest beteg emberként kezelik, vele szemben elnézőek és toleránsak, de nem engedik meg nekik, hogy ilyenkor életre szóló döntéseket hozzanak. Nálunknál jobban tudják, hogy a természet űzi velük kisded játékait.