A zene ritmusában él

Bodnár Huba szólóban is, együttesével is izgalmas színfoltja Pápa zenei életének. Mondhatnék Európát is, ha nem hangzana fellengzősen. Az viszont való igaz, hogy a fiatalember a kontinens számos országában bizonyította már nem mindennapi tehetségét. A koncertek mellett, ha kell, kiállítás-megnyitókon, irodalmi kávéházban is „bevethetők”, de a legjobb alkalom mégis az, ha önálló produkcióként hallgathatjuk a játékukat. Hogy Huba a fúvós hangszertől miként jutott el a dobig, nos, az akár tanulságos történet is lehet.

– Gyerek voltam, amikor édesanyámat rávettem, hogy menjünk el Dolly Roll-koncertre. Nehezen állt rá, de végül kimentünk a szabadtérire. Amit láttunk, az nem csupán koncert, de hatalmas show volt egyben, magával ragadott a látvány. Már hazafelé megfogalmazódott bennem: én szaxofonozni akarok. Ehhez viszont a klarinéttudás elengedhetetlen, ezért beiratkoztam a zeneiskolába. Négy év klarinét után jött Falaki Csaba tanár úr, akitől dobolni tanultam. Harangjátékozni nem nagyon szerettem, de az alapokat tőle sajátítottam el. Gyerekkori barátom, Krisztián játszott a Hedgehogban, ő és az együttes inspirált arra, hogy érdeklődésem a könnyűzenés dobolás felé tolódott, és Molnár Zolitól rengeteget tanultam. Akkoriban mindent, amit hallottam, próbáltam lejátszani, akár otthon, az ebédnél, a húsleves és a rántott hús között. Próbálgattam a ritmusokat, rádióból vettem föl a számokat, nagyon kemény stúdiómunkát folytatva. Középiskolában nem sok időm jutott a tanulásra, de azért megszereztem az érettségit, majd a diplomát. A dobolás persze megmaradt – mondja Huba, akivel egy pápai kávéházban beszélgettünk.

– Szeretek kávézni. A család sokat jár külföldön, édesanyám unokatestvére Svájcban, a rokonság másik fele Zürichben élt, sok képeslapot küldtek haza. Ezeket először édesanyám, majd a nővérem gyűjtötte. A zene kapcsán sok helyet bejártam Európában, és amikor egy költözésénél elővettem a képeslapokat, rádöbbentem, hogy ugyanott voltam, ahonnan azok érkeztek, és azt is megtudtam így, hova fogok még utazni. Ez félelmetes összejátszása a dolgoknak. Rájöttem arra is: ahhoz, hogy a világban megtaláljam a helyemet, először körbe kell utaznom a Földet, kiválasztani a számomra legjobb helyeket, és a máshol kapott értékeket képletesen a saját otthonom szépítésére kell használnom – tudtam meg a zenésztől, akinek első zenekara a Time együttes volt, aztán jött a Hollywood Szabó Lacival, a szaxofonossal. Vele később Huba sokat járt külföldre, ő szervezte be Mallorcára is, John Laslo Farkas mesterhez, az Elvis and the Teddy Bears nevű formációba.

– Ez gyakorlatilag egy show-műsort adott Elvis életéről, jól felépített, profi formában. Lacival sok külföldi mókát csináltunk együtt. Közben folytattam a tanulmányaimat, Martonosi Gyuri bácsihoz jártam Budapestre, a Drum Art iskolába, itt fegyelmet tanultam, és irányokat is kaptam. Sokszor eszembe jut, ha ma elmegyek egy koncertre, ahol elképedve látom, hogy ma mindenki publikálhat. Ezt nem rosszindulatból mondom, de nekünk fiatal korunkban eszünkbe nem jutott volna olyan produkcióval színpadra menni, ami ott nem állja meg a helyét. Mi az idősebbektől kaptuk az ívet, megvolt a mérce – fogalmaz a dobos.

Huba – világpolgárként – egyik kedvenc helyén, egy bécsi kávézóban. Európa számos országában, városában jól érzi magát, ezekre a helyszínekre is a zenének köszönhetően jutott el

– Elmentem a fúvószenekarba, mert tetszett, hogy külföldre járnak fellépni. Nagyon jó csapat, szakmailag is, emberileg is. Jött Hetyei József karnagy, akivel országos barátok lettünk, olyanok, akik – ha egyikünk elmegy a Holdra tíz évre, majd hazajön – ugyanott tudják folytatni a beszélgetést témában, érzetben, mindenben – mosolyog Huba, aki visszagondolva az ott eltöltött időszakra, már belátja, hogy jobb lett volna komolyan venni a kottákat, meg azt, hogy ne tegye türelmetlenné, ha tizenhat ütem szünet után csak azt a két ütemet kell beütnie.

– Akkor nem láttam ennek a fontosságát, de most, hogy jazzt, szvinget játszunk, belátom, jó lett volna. Mégis azt hiszem, ennek most van itt az ideje, most tudok rá figyelni. Néha eszembe jut: miért is nem vagyok köztük. De tudom, egyszerűen azért, mert más az utam. Az életemben egyébként minden rendben van, éppen egy továbblépés foglalkoztat, az, hogy minél többet próbáljunk, kicsit kijjebb nyíljon a világ, és bekerüljünk ebbe a fajta vérkeringésbe. Egy muzsikus számára szakmailag az a jó, ha valami inspirálja. Annak idején nagy hatással volt rám Lukács Peta (ma a Bikiniben játszik) és az akkori Hedgehog zenekar, majd a Warning. Akkor hatalmas volt a mérce, kicsit annak is köszönhetem, hogy komolyan vettem a zenélést. Itt, Pápán mindig volt valami dolgom, hát itt ragadtam. Most sikerül moccannom, a mostani zenekarommal, a Ribilio Andante formációval Győrben zenélünk majd. Jazz-funkyt játszunk, és a szórakoztatáson túl a szakmai igényességre is törekszünk. Az a cél, hogy ne csak hallgassák a zenénket, hanem táncoljanak is rá. Örülök, hogy bekerültem ebbe a közegbe, mert itt mindenki képzett zenész, akik játszottak Budapesten és külföldön is. Olyan csapatba kerültem, ahol rettenetesen nagy a húzás, szakmailag sokkal magasabb a színt, mint ahova eddig eljutottam.

- Renitens ember vagyok, nem szerettem a fegyelmet. Mallorcán a mestertől, illetve a külföldi turnékon megtanultam, hogy ha az ember kicsit foglalkozik a saját fejlődésével, akkor kinyílik, meg meri mutatni magát. Ez is egyfajta útkeresés, szeretnék azzá válni, aki valójában vagyok. Egy csomó dolgot rutinból csináltam, leütöttem, amit kellett, mert úgy volt kényelmes, így több időm jutott azokra a dolgokra, amik viszont nem feltétlenül szolgálták a fejlődésemet. Meg kellett tanulnom mindazt elengedni, amit nem lehet korlátok közé szorítani, mert akkor egyfajta görcsöt okoz. Ezzel az elengedéssel a világ egyik része most komolyan elkezdett foglalkozni. Én is igyekszem minél nyitottabb szemmel jelen lenni. A spiritualitás szerintem nem azt jelenti, hogy bemegy valaki egy barlangba, gyertyát gyújt, majd egy újabb várfalat húz maga köré. Inkább azt, hogy a félelmeinket levetve tudjunk úgy működni a világban, ahogy kell. Hogy nyitott szívvel tudjunk létezni ezen a világon. Az én zenei fejlődésemben egy nagyon fontos: most tanulom meg, hogy miként tudjak megnyílni. Ez kemény munka, de fontos, hogy úgy tudjak dobolni, zenélni, mint amilyen én magam vagyok. Ebben a Ribilio sokat segít.