„A bajor a magyar nemzetért”

A bajor származású hercegnő beírta nevét a magyar nép történelmébe, a keresztény Magyarország létrejöttének megalapozásában méltó és tevékeny segítőtársa volt hitvesének. II. Henrik bajor herceg és Burgundi Gizella gyermekeként 985 körül született. A kor szokása szerint őt is szerzetes nevelte, a bencés Szent Wolfgang. A fiatal leány apáca szeretett volna lenni, de mikor Géza fejedelem 995-ben megkérte a kezét fia, István számára, Szent Adalbert püspök a vonakodó leányt meggyőzte: jobban tetszik Istennek, ha közreműködik egy nép megtérésében, mint ha kolostori elvonultságban él. A krónikák tanúsága szerint Gizella férje oldalán fontos szerepet vállalt a kereszténység terjesztésében, az apostolkodásban. A krónikák szerint hat gyermeket hozott világra. Fiai közül Szent Imre élte meg a felnőttkort, aki a trón várományosa lehetett volna, de egy „vadászbalesetben” meghalt fiatalon. Gizella buzgón gyakorolta a jótékonykodást új hazájában népe körében. A születő keresztény egyház liturgikus felszereléséhez oltárterítőket, templomi szertartási edényeket, miseruhákat adományozott a templomoknak.

Az esztergomi és somlóvásárhelyi, valamint a veszprémvölgyi zárda és a székesegyház alapításában is közreműködött. A veszprémvölgyi bazilita apácák kézműves műhelyében maga is részt vett annak a miseruhának az elkészítésében, amelyet a székesfehérvári templomnak ajándékoztak férjével, s amely később a magyar királyok koronázási palástjává vált (másolatát a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény őrzi). István halála után kegyetlen sors jutott neki osztályrészül, az udvarban idegenként kezelték. Mivel adakozó szeretetét ekkor még fokozottabban gyakorolta, rásütötték a „beszámíthatatlanság” vádját is, s vagyonától megfosztották. Sík Sándor Szent magyarság című művében így írt róla: „Fészekösszetartó, hűséges hitves, anya volt. Történelmünkben egyetlen nőalak se tett annyit az országért, mint Gizella: A bajor a magyar nemzetért”. Aba Sámuel halála után a királyné visszatért Bajorországba, ahol belépett a passaui bencés nővérek niedernburgi apácakolostorába, melynek később apátnője lett. A monostor falai között érte a halál 1065-ben (950 évvel ezelőtt). Sírja körül búcsújáróhely alakult ki. 1975-ben emelte az egyház a boldogok sorába.