2015.09.21. 18:51
Zsidóság helyi múltjával ismerkedtek
Veszprém - Az idei tanévben újra elindult a Holocaust 70 emlékévben elsőként útjára indított veszprémi zsidó emlékhelyeket bemutató, a Sétál a család című füzetsorozat harmadik tematikus interaktív sétaprogramja, amelyre az általános iskolák 7-8. osztályos diákjait és a középiskolai korosztályt várják a sétafüzet szerkesztői.
Az idei tanév első helytörténeti sétaútvonalát a Báthory Iskola 7-.8 osztályos tanulói tették meg Pohl Brigitta és Milló Ildikó tanárok szervezésében. A városi emlékhelyeket felidéző programot Máthé Éva témaszakértő vezette, a Sétál a család füzetsorozat szerkesztőjével, Nagyné Kozma Ildikóval a BaBaKO (Bakony-Balaton Környezetvédelmi Oktató Központ) szakmai vezetőjével közösen.
A füzet tematikusan feldolgozza a sétán látottakat, hallottakat, így vizuálisan is feltárul a tragikus múlt emléke. A füzetben feltett kérdésekre a válaszokat együtt oldották meg a tanulók a sétavezetők segítségével.
Érdeklődve hallgatták a báthorys diákok Máthé Éva bemutatását az egykori izraelita udvar történetéről
Fotó: Jákói Bernadett
Az egykori veszprémi zsidó polgárság kultúrtörténeti, vallási, kereskedelmi életét hűen bemutatva, egykori, mai és ma már nem látható, korábbi városrendezési koncepció során elbontott épületek jelentőségéről is szó esett. A tanulók megismerkedhettek a helyi zsidóság temetkezési szokásaival, valamint megtekinthették néhány kiemelkedő veszprémi zsidó polgár és hozzátartozójának síremlékét a Mártírok úti temetőben. Megemlékeztek - a helyi és egyben a magyar kultúrát is gazdagító jeles egyéniségekről.
Lantos Magda (zongoratanár), Bánóczi József (filozófus, Kant fordítója), Baradlai Jenő (püspökségi jószágkormányzó, a Balaton - felvidék szőlőtelepítésének újra indítása...), Auer Lipót (világhírű hegedűművész és pedagógus), dr. Pillitz Benő (tiszti főorvos, botanikus), Nay család több tagjáról és még néhány, a veszprémi közéletben aktív szerepet játszó családról.
A séta végén az összegzést Nagyné Kozma Ildikó zárta le Bánóczi József (Weisz József) veszprémi születésű filozófus, irodalomtörténész hitvallásával: "Égő vágyam volt nemzetemet műveltnek, felekezetemet magyarnak tudni, s egyben mindenkor az emberséget, a humánumot szolgálni."