Éjszaka a sürgősségin

Ha jól értem a párbeszédet, a tolószékben ülő beverte a fejét és elvesztette az eszméletét. Hamarosan aztán eltűnnek a folyosón, vélhetően a baleseti osztályon láthatták el a sérülést. Felocsúdni azonban nincs idő, mert egy középkorú nő kér segítséget valakihez, aki beütötte a mellkasát és most nem kap levegőt. A betegszállítók elindulnak kifelé, hogy az autóból behozzák az épületbe a sérültet. Hogy végül mi történt, nem tudom meg, mert Dávid Gyula, a sürgősségi megbízott osztályvezető főorvosa megkezdi az esti műszakot és körbevezet az osztályon.

A kórházban a kanadai triázsrendszert használják, a beteg állapota szerint a balesetire, a központi ügyeletre vagy a sürgősségire kerül. Hozzáteszi, sok vita övezte a központi orvosi ügyelet kórházba való költözését, számukra azonban könnyebbséget jelent az új helyzet, mert azokat a betegeket, akik egyszerűbb problémával, akár csak egy receptért mentek hozzájuk, most a triázsban az ügyeletre irányítják. A gyerekeket a gyermekosztályon lévő sürgősségi részen vizsgálják és látják el.

A sürgősségi osztályon a beteg osztályozását nappal képzett triázsápolók, éjszaka pedig a műszakvezető nővér végzi. Az eset súlyosságától függően az azonnalitól a halaszthatóig öt kategória egyikébe sorolják a pácienst, aki ezután az újraélesztésig szükséges összes eszközzel felszerelt három vizsgáló egyikébe kerül, magyarázza az osztályvezető. Hozzáteszi, nappal négy, éjszaka három orvos dolgozik a sürgősségin, egy írnok, a betegek ellátását műszaktól is függően három vagy négy nővér végzi, sokszor megállás nélkül. A vizsgálat után a beteget hazaengedik vagy áthelyezik a kórház valamelyik osztályára, de az is előfordulhat, hogy további vizsgálatokra van szükség, amiből a folyosón várakozók csak annyit érzékelnek, hogy sokat, akár órákat kell várakozniuk, mire bekerülnek a vizsgálóba. Időnként újraosztályozzák a várakozókat, emiatt is lehetséges, hogy hiába érkezik valaki korábban, a sürgősebb esetek előnyt élveznek.

Időközben belépünk a leíróhelyiségbe, ahol az adminisztrációt végzik. Az ajtóval átellenben, szemmagasságban lévő táblára filccel a folyamatban lévő eseteket vezetik fel. Azok szerepelnek rajta, akik a váróban ülnek, a vizsgálóban fekszenek vagy bekerültek már valamelyik kórterembe. Ottjártunkkor vércukorkiugrás, hasnyálmirigy-gyulladás, két agyi stroke, több kiszáradásos eset, valamint egy-egy vese- és epeköves beteg szerepel a táblán. Már ez a pillanatfelvétel is jelzi, hogy a sürgősségin milyen sokféle tünetcsoportot kell ellátniuk az ott dolgozóknak: belgyógyászat, sebészet, ideggyógyászat, idegsebészet, urológia, reumatológia. Sok idő azonban nincs eltöprengeni ezen, mert az osztályvezető megkezdi a konzíliumot a nappalos orvossal.

Dávid Gyula megbízott osztályvezető főorvos: nagy gond a szakorvoshiány Fotó: Balogh Ákos

Közben Székelyné Bonyár Katalin főnővértől megtudom, naponta 50- 80 beteget látnak el, többségük jellemzően csak néhány órát tölt el az osztályon, mielőtt hazaengedik vagy áthelyezik egy másik osztályra. A férfi- és a női kórteremben egyaránt három ágy van, ez a szám ötre bővíthető, mondja. A betegek, állapotuk függvényében már a triázsban rákerülnek a stretchernek nevezett sürgősségi hordágyra, amelyen sokkal könnyebben mozgatják őket például egy kórházon belüli CT- vagy MR-vizsgálatra. Az osztályvezető teendői sokasodnak, ezért a főnővér kalauzol tovább az osztályon. A folyosó közepén, a nővérpultnál két kétágyas intenzív-kórterem van, az elkülönítőben egy fertőző beteget tudnak elhelyezni, büszkén jegyzi meg, az osztályról még nem indult el fertőzés, bár éjszakánként nincs takarítónő, a betegszállítók és az ápolók végzik ezt a feladatot. A folyosó végén található sokktalanítóban a legkritikusabb állapotú betegeket kezelik. Amint körbeérünk az osztályon, a főnővér segítségét kérik kollégái: ágyat kell felszabadítani egy újonnan érkező betegnek. Némi tanakodás után végül egy stroke-ot kapott páciens adja át a helyét. A férfi rövidesen odalép hozzám és elpanaszolja, harmadszor kapott szélütést, reggel került be az osztályra, és bár már este van, jó ideje betegszállítóra vár, napközben pedig nem kapott ételt. A főnővér elmondja, az osztályukon hideg élelmet osztanak annak, aki hosszabb időt eltölt náluk.

Sűrűnek tűnik a forgalom, a főnővér kiábrándít, ez egy átlagos kedd éjszakai műszak, ami abban sem tér el a szokásostól, hogy most is több hullámban érkeznek a betegek, és bár tíz óra körül rövid idő alatt hét beteget bocsátanak haza, rövidesen egy hasi panaszokkal jelentkező beteg mellett egy illuminált állapotú középkorú férfi is érkezik, akit darázs csípett meg a szeme alatt. Nem érti, miért hozták be a mentők, azt ismételgeti, haza akar menni. Az ápolók először még sikeresen meggyőzik, várja meg a dokumentációját, ám rövidesen feszültebbé válik a helyzet, ekkor a főnővér lép közbe és oldja meg a szituációt: kiveszi a kanült a beteg kezéből, aki ezután a saját felelősségére távozik vesztére, mert egy órán belül ismét behozzák a mentők, miután elesett és beverte a könyökét.

A kisebb közjáték után úgy tűnik, elcsendesedik az osztály, de ez csak látszólagos, idős asszonyt tolnak be a betegszállítók, majd egy mellkasi fájdalomra panaszkodó beteg érkezik. Kiszámíthatatlan, mennyi a beteg, de nyáron általában nagyobb a forgalom az osztályon, mondja a főnővér, aki szerint az a tendencia rajzolódik ki, hogy az éjszakai műszakban érkezők száma megközelíti a nappalit.

Az osztályt az eddigi stabil nővérgárdából akik többsége mellékállást is vállal az utóbbi egy hónapban két fiatalabb ápoló is elhagyta, helyükre részmunkaidős ápolókat vettek fel. Még nagyobb gond a szakorvoshiány, a sürgősségin jobbára a belgyógyászati osztály szakorvosai és szakorvosjelöltjei dolgoznak, mondja Dávid Gyula, akivel a műszakváltás után valamivel több mint három óra után tudunk újra néhány szót váltani, majd ismét beteghez kell sietnie, így az osztályról a főnővér kísér ki.