2015.04.29. 12:16
Új elnök a békéltető testületnél
Veszprém - Vasvári Csabát választották a Veszprém megyei békéltető testület elnökévé, miután Óvári László lemondott a posztjáról.
Korára való tekintettel – 79 éves – lemondott posztjáról a Veszprém megyei békéltető testület elnöke. Óvári Lászlót a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara delegálta a testületbe 2006 elején, de június 1-től már a testület elnökévé választották.
Elnöki pályája alatt 1678 ügyben hozott határozatot a testület, de a döntésüket mindössze három esetben támadták meg a bíróság előtt. Az egyik esetben megegyezés jött létre; a másikban tárgyalás megtartásának mellőzésével elutasította a bíróság a kérelmet, a harmadik esetben pedig a hatályon kívül helyező bírósági döntést nem fellebbezték meg.
A testületi munkában a nevéhez köthető, hogy kiálltak a nyilvánosság elé. Rendszerré, hogy a tanév utolsó hónapjaiban a testület tájékoztatót tartott a Jendrassik-Venesz Középiskola és Szakiskola diákjainak. Emellett felnőttképző intézmény hallgatóit, nyugdíjas klubok tagjait tájékoztatták a munkájukról. Szakmai fórumokon, megbeszéléseken vettek részt.
Lemondását követően a Veszprém megyei békéltető testület elnökévé Vasvári Csabát, az eddigi elnökhelyettest választották.