Gyakorlat

2024.05.16. 19:00

Megállapodást kötött az egyetem és az egyházközség

A Pannon Egyetem és az Örömhír Evangélikus Keresztény Óvoda fenntartója, a Veszprémi Evangélikus Egyházközség keretmegállapodást kötött május 15-én. A mindkét fél számára hasznos megállapodás célja, hogy a képzőintézményben tavaly indult óvodapedagógus-képzésen résztvevő, a keresztény nevelés szellemét elfogadó hallgatóknak lehetőségük legyen az óvodában végezniük a gyakorlatukat.

Benkő Péter

Az óvodapedagógus-képzés alapszak, hat féléves, nappali és levelező tagozaton folyik. Nappali szakon az első évben tizenketten, a most induló második évben tizenegyen vesznek részt, levelező hallgatóik száma nyolcvanhárom fő. Kubinger-Pillmann Judit egyetemi docens, az egyetem óvodapedagógus alapszakának szakfelelőse elmondta, a levelezős hallgatók között látható egy tovább- vagy átképzési szándék. A már óvodában dolgozók továbbképzési szándéka erőteljes, a nevelési intézményeknek pedig szükségük van magasabb szinten képzett dolgozókra. – Az óvodapedagógus-képzésnek komoly jövője van Veszprémben, hallgatóik sokféle programba be tudnak kapcsolódni már a képzés során, például az egyetem nyári táborában – megfelelő mentorálás mellett – elkezdik végezni a gyakorlati munkát, hogy tapasztalatokat szerezzenek. A pályán maradók később továbbléphetnek a mesterszak felé, az alapszak elvégzése után két év pluszképzéssel tanítói végzettséget szerezhetnek – vázolta a lehetőségeket a docens.

Balla Emőke, Isó Zoltán és Kubinger-Pillmann Judit aláírják a keretmegállapodást
Balla Emőke és Isó Zoltán aláírják a keretmegállapodást, az egyetem részéről jelen van Kubinger-Pillmann Judit
Fotó: Benkő Péter/Napló

Isó Dorottya lelkész arról beszélt, nagyon fontosak az egyházközség számára a képzett óvónők, akik a keresztény alapokra épülő nevelési programot elfogadják, ráadásul helyben vagy a környékben laknak. – Erre gondoltam, amikor kezdeményeztem az együttműködést, de arra is, hogy az egyetem számára egy plusz intézmény nyújthat lehetőséget hallgatói gyakorlathoz, tehát mindkét fél számára jó együttműködést látok körvonalazódni. Adott esetben a gyakorlat során kialakulhat olyan kapcsolat, hogy a tanulmányok befejezése után a végzős hallgató az Örömhír óvodában kíván majd dolgozni – mondta el a lelkésznő.

Mindkét fél számára jó együttműködés körvonalazódik
Mindkét fél számára jó együttműködés körvonalazódik
Fotó: Benkő Péter/Napló

A keretmegállapodást a képzőintézmény részéről Navracsics Judit, az egyetem Humántudományi Karának dékánja, az egyházközség képviseletében pedig Isó Zoltán lelkész és Balla Emőke felügyelő írták alá.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában