Várpalota

2014.03.31. 10:25

Kistérségi borok mustrája a péti kertbarátoknál

Negyvenedik alkalommal hirdette meg a kistérségben immár komoly ranggal bíró borversenyét az elmúlt hétvégén a Várpalota-Pétfürdő Kertbarát Kör.

Szabó Péter Dániel

– Büszkék vagyunk, hogy immár negyven éves múltra tekint vissza a kertbarát kör borversenye, amelyre a kezdetektől jellemző, hogy nemcsak a saját borainkat értékeljük, hanem a gazdák hozzák a finom nedűket Berhidáról, Inotáról, Ösküről, Ősiből és Sólyból, de rendszeresen neveznek távolabbról is. Idén Szarvasról és Makóról is érkeztek borok a helyi kertbarát egyesületek jóvoltából, akikkel különösen jó kapcsolatot ápolunk, de a bírálóink révén többek között zánkai és vörösberényi termelők is jelentkeztek – mondta el kérdésünkre a borversenynek otthont adó közösségi házban Molnár Ferenc, a Várpalota-Pétfürdő Kertbarát Kör vezetője, aki az idei évtől egyébként a megyei kertbarát szövetség elnöki posztját is betölti.

Rövid köszöntő és szakmai eszmecsere után kezdődött is a borok kóstolása. A bírálók nagyrészt környékbeli, tapasztalt borászok voltak, de például a Kelet-Balatoni Borrend elnök-nagymestere, Győrfi Károly is ott ült az egyik asztalnál, s ízlelte a borokat, ezzel is tovább erősítve a verseny szakmai hitelességét. Összesen 124 borral neveztek a gazdák, ez átlagosnak számít, az utóbbi években rendre ennyien képviseltették magukat, jegyezte meg kérdésünkre Molnár Ferenc. Többségben voltak a fehérek, de vörös és rozé is jutott a bírálókhoz, akik ötös csoportokban kóstolták és értékelték a nedűket.

A makó Sarró Mihály (balra) és a várpalotai Vaczula István vizsgálják az idei felhozatalt (Fotó: Szabó Péter Dániel)

Köztük volt Sarró Mihály, a csongrádi Szent Vince Borrend tagja, a makói Bruder János Kertbarát Kör elnöke is, aki visszatérő vendég a térségben. Több helyi civil szervezettel is kiváló kapcsolatot ápol, mára baráti szálak kötik Várpalotához és környékéhez. Kérdésünkre elmondta, elégedett volta felhozatallal, jól dolgoztak a gazdák, finom italok születtek. Náluk az Alföldön jóval lágyabbak a borok, mint errefelé, tette hozzá. Ő maga is nevezett a versenybe cabernet, zweigelt, illetve tramini bora egyaránt arany minősítést kapott.

A nevezett gazdák egyébként nem unatkoztak a szombat délelőtti minősítés alatt sem, hiszen Horváth Éva pétfürdői polgármester idegenvezetésével tekinthették meg az egyre szépülő nagyközséget. A borverseny zárásaként szombat este bált tartottak a péti Vegyész Étteremben, ahol fehér asztal mellett kiderült, idén a vörös és rozé borok között Bécsy Kálmán kékfrankosa kapta a nagyarany minősítést, míg a fehérek között Fogl János olaszrizlingjét találták a legjobbnak az ítészek. Idén első alkalommal, hagyományteremtő céllal megválasztották a Várpalota-Pétfürdő Kertbarát Kör borát is. A rangos elismerést, s az ezzel járó vándorserleget a merlottal nevező Nagy Sándor vehette át. A versenyen egyébként harmincheten arany,illetve ezüst, míg harmincketten bronz minősítést kaptak nevezett borukra.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!