Országos hírűvé lett lelőhely: szív alakú sírkövek Udvariban

Pedig a települések élnek, és konok erővel tartják magasba kincseiket, hogy akinek van szándéka a látásra, időben és térben is messzire tekinthessen általuk. A helyi értékek tárházai ezek a falvak, községek, kisvárosok, és helyben őrzött kincseik, színt, élményt, illatot és ízt adnak, kiemelnek a mindennapok aszfalszürke világából.

Lássuk most Veszprém megyei utazásunk első állomását, Balatonudvarit. Ez a négyszáz lelkes település régóta ad otthont a Balaton vonzásában élő embereknek. Lakói és vendégei joggal érezhetik úgy, hogy Baján nagykagán büszke lovasnépének, az avaroknak lábnyomába lépdelnek. 2009-ben kerültek elő ugyanis a település határából az első avar leletek, és az azóta lefolyt három ásatási évad alatt több mint 600 sír fedte fel titkát a jelenkor embere előtt.

A lelőhely országos hírű, a korszakkal foglalkozó régészek a régió egyik legjelentősebbjének könyvelték el. Számos griffes övveret, fegyver, ékszer és a túlvilági útra adott melléklet gazdagítja már a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum gazdag gyűjteményét. Udvari avarjai segítettek, így holtuk után több mint ezer évvel annak a sokáig vitás kérdésnek a megválaszolásában is, hogy megélték e az avarok maradékai Árpád magyarjainak bejövetelét. Hát ők némán is arról tanúskodnak, hogy igen, olyannyira, hogy a beérkező korai magyarok sírjai is keverednek utolsó embereik nyughelyével. Árpád népének első hulláma is eljött ide, és letelepedett a faluban.

S. Perémi Ágota régész az ásatások avarkori helyszínén

A település a középkorban is eleven volt, templomos hely mivoltát bizonyítja a katolikus templomának Árpád-kori falazata. Az igazi különlegességet, amitől Udvari egyedülálló, a református temető őrzi. 1800 és 1850 között kerültek a temetőbe azok a híres, szív alakú sírkövek, melyek egyfajta emblémaként nevezhetőek "Udvaricum"-nak is, épp annyira egyediek, mint a Szatmárcsekei temető csónak alakú fejfái. És még csak nagyon keresni sem kell őket, mert évente milliók mennek el mellette, a 71-es úton. Idézzük fel meséjüket, melyet egykoron Eötvös Károly jegyzett le Balatoni Utazás című könyvében:

"Volt Balatonudvariban valaha egy szegény ember. Valami furcsa ember, találékony elme, olyan falusi ezermester. Kitalálta, hogy a sírkövet szív alakúra kell faragni. Legyen lába, amelyet elültessenek a sírban nyugovó fejéhez, de ami kimarad a földből, olyan legyen az, mint az ember szíve. Arra jöjjön rá az írás. Maga faragta a sírköveket. Fölment a hegyek alá, alkalmas kőlapokat keresni. Talált is a dörgicsei határ közelében. Azután kifaragta szív alakúra. Azután rávéste a halott nevét s születésének és halálának évét. Nem is kért érte pénzt. Megelégedett szívből jövő köszönjük szóval s egy-egy csutora borral. De azért munkáját mégis megfizették. Régen meghalt a furcsa ember. Az ő fejéhez is szív alakú követ tettek. Azt is ő faragta. De azóta senki se csinál szív alakú sírkövet. Szegény embernek az is szükségtelen fényűzés volna."

Megnéztem azokat a sírköveket. Fehér mészkőlapok durván faragva, semmiképp se simítva. Mintha el se volnának ültetve. A szív csúcsával áll a földön. A szív két válla, kettős domborodása felül. A kő lehet harmadfél láb magas, másfél láb széles, ahol legszélesebb. A szív olyan alakú, ahogy a nép képzeli. Amilyen mézesbábból készül. Amilyennek a Szűzanya hét tőrrel átszegezett szívét föstik.

A '20-as években a fürdőegylet új településrészt hozott létre, a nádasból kihasítva Udvari számára.

Ebben az időben virágzott a fürdőkultúra, sorra alakultak a fürdőegyletek, az úri lét egyik jelképévé vált a mozgalom. Ekkor vált divattá egész Európában a híres fürdőhelyeinket látogatása, mint Bártfa vagy éppen Szováta. És persze a Balaton híres víztükre.

Ez a partszakasz kapta a '30-as években a Szent Antal telep nevet, és a Keresztény Ifjak Egyesülete használta cserkészüdülőként. A kommunizmus idején a Kiliántelep nevet kapta meg, és 1990 óta ismerhetjük mai nevén, Fövenyesként.

Udvari sajátossága még a talaj, ami szántásra-vetésre egyaránt alkalmatlan, ámde remek termőterület a szőlőnek. Az Öreghegy oldalában terem is évszázadok óta rendületlenül, egyik részét Udvari, másik részét Dörgicse és Pécsely pincéi nyelik el, hogy méltán jó hírű balatonfelvidéki borokkal örvendeztessék meg az egyre inkább jó borokat kereső hazai közönséget.

Kincsek között lépdelünk

Hungarikumok, helyi értékek. Szerencsére egyre többet halljuk ezeket a kifejezéseket, egyre nagyobb figyelmet fordítunk rá. De értjük e, mi is a valódi jelentésük?

Hiszen sokkal fontosabbak, mint egy szó, többet hordoznak, mint bármilyen mögé értett definíció. Ezek olyan csodák, amik a sajátjaink. Sokszor fel sem tűnnek, hisz a mindennapokban oly sokat jövünk-megyünk el mellettük. Pedig ezek csodák, amikért a világ más tájairól is szívesen jönnek ide, Veszprém megyébe, hogy meglássák, megcsodálják, megéljék. A mi dolgunk, hogy felismerjük, megismerjük, és jogos büszkeséggel tudjuk megmutatni mindenkinek azokat a csodákat, amitől ez a táj különleges és egyedülálló. Azokat a műemlékeket, néprajzi és gasztronómiai értékeket, azokat a táj adta szépségeket, és a hozzájuk kötődő meséket, mondákat, legendákat, ami sehol a föld kerekén nem fellelhető, csak itt. Amitől ez a táj a világ központja lehet, a mi világunk csodakertje, amelyet érdemes mindenkinek felfedezni.