A könyvsátor vendége: Nagy Bandó András

- Tizenkét mesés- és verseskönyvem jelent meg gyermekeknek. Előadóművészi mivoltomat kamatoztatva kitaláltam, hogy ha egy rendezvényen kiadóként ott vagyok a könyveimmel, Mutassunk szamárfület! címmel mondogathatjuk a verseimet is együtt. Ezek szórakoztató versek, nagy társaságnak, szülőknek, gyerekeknek is érdekesek. A játék tehát mint működő program csatlakozik a könyvpaviloni jelenlétemhez - mondja András.

- Mivel már egyre többen vannak a gyerekek közt, akik szavalóversenyen mondják a verseimet, óvodai, iskolai alkalmakkor is szívesen használják őket, sőt, jó néhány már tananyaggá is vált, egyre szorosabb a kapocs a gyerekek és köztem. Éneklik is a verseket, vagy tízféle cd-n, most éppen a Kaláka együttessel készítettünk egy közöset, amin huszonnégy versem szerepel. Az anyag tehát, amiből ezt a programot összeállítom, olyan hatalmas, hogy eléggé változatos a játék, attól függetlenül, hogy vannak benne állandó versek is - számol be a programról Nagy Bandó.

- Persze verseket, egyáltalán könyveket kiadni ma kockázatos. Különösen úgy, hogy sem állami támogatást, sem pályázati pénzt soha nem kaptam erre. Nincs elszórni való pénzem, de mivel az én könyveim tényleg fogynak, hiszen egyre többen szeretik, fogyasztják, egyre kevesebb kockázatot érzek a könyvkiadásban. A Madarak tolláról, a Gyöngykaláris és a Fából vasparipát kötetek már meghaladták a tízezres példányszámot. A Sosemvolt Toscana című regényem pedig a hetedik kiadását éli. Magyarországon negyven-ötven éve folyamatosan válság van, mert sokan küzdenek azzal, hogy többet költenének könyvre, ha a terjesztői költségek nem vinnék föl ilyen magasra az árakat. Annak örülök, hogy a köteteim visszahozták a gyerekeket a könyvekhez, így csak arra kell vigyáznom, hogy a megszokott szintet megtartsam. Hogy mitől népszerűek? A verseimben azok a ritmusok találhatók meg, amik a gyerekek fülébe érzékenyen el tudnak jutni. Egyrészt ezért van az, hogy a zenészek is szívesen nyúlnak hozzájuk, másrészt pedagógusok is szívesen kapcsolódnak rá a köteteimre, illetve adják a verseket a gyerekek kezébe. A dolog odáig jutott, hogy gyerekek írják meg nekem, hogy újra szeretik a verseket, a könyvet - mondja mosolyogva a humorista-író.

- Számos verset kapok azért, hogy mondjak véleményt róluk. Néha lehangoló, amiket olvasok. Ezek rosszak. Azért, mert íróik nem olvasnak verseket, nem veszik kezükbe a verstant. A jégpályára sem mehetsz anélkül, hogy valaki ne mutatná meg, hogyan kell korizni. Fölmész és fenékre ülsz, mert azt hiszed, egyszerű. De nem az. A versírás is egy szakma, tisztában kell lenni az ismérveivel. Bizonyos pillanatokban még mindig küzdök azzal, hogy jó-e az, amit írok. Bár azon sokkal több múlik, hogy amit mondani akarok, hiteles legyen, mert jobbítani, gyönyörködtetni vagy a könyvnek megnyerni akarom őket.