üzenet

2018.02.06. 05:48

A szíriai hadsereg új légvédelmi rakétákat telepített

A szíriai hadsereg új légvédelmi rakétákat telepített az ország északi körzeteinek határvonalán, Aleppó és Idlíb térségében – jelentette be hétfőn egy magas rangú katonai parancsnok.

A Bassár el-Aszad szíriai elnök rendszerét támogató kormányerők magas rangú katonája úgy fogalmazott, hogy a rakéták teljes egészében „lefedik” az ország északi részének légterét. „Ez mindenkinek szóló üzenet” – mondta a Reuters hírügynökségnek.

A török haderő Olajág fedőnéven január 20. óta hadműveletet folytat az észak-szíriai Afrín kerületet ellenőrző Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia ellen. A hadművelettel kapcsolatosan a szíriai hadsereg figyelmeztetett: le fog lőni minden török repülőgépet, amely behatol a szíriai légtérbe.

Törökország hétfői közlése szerint katonai támaszpontot létesített Aleppótól délnyugatra, eddig nem látott mélységben szíriai területen. A kiterjedt szíriai aktivistahálózattal rendelkező Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) szerint ez alig öt kilométerre van a szíriai hadsereg által ellenőrzött területektől. A török hadsereg közlése szerint még további két megfigyelőállást hoznának létre.

Tavaly Oroszország, Irán és Törökország megállapodott, hogy a felkelők, köztük szélsőséges csoportok által ellenőrzött, a Törökországgal határos északnyugati fekvésű Idlíbben úgynevezett feszültségmentesítési övezetet, egyfajta fegyvernyugvási zónát alakítanak ki. Ankara az egyezség értelmében 12 megfigyelőállást alakíthat ki Idlíbben és a szomszédos szíriai tartományokban, így Aleppóban is a tűzszünet ellenőrzésére. Csakhogy az említett fegyvernyugvás összeomlott decemberben, amikor a szíriai kormányerők és velük szövetséges milíciák az orosz légierő támogatásával offenzívát indítottak Idlíbben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában