2017.03.13. 20:26
Mindennapi harcaink
Közel három évtizeddel ezelőtt, a rendszerváltozás idején azt gondoltuk, ha végre egyszer szabad, független lesz Magyarország, és beteljesülnek az 1848-as márciusi ifjak bitófán végzett álmai, akkor, ha nem is jön el rögtön a Kánaán, de szabadságunkért soha többé nem kell majd sem tollal, sem fegyverrel harcolni.
Azóta tudjuk, a szabadság - az egyéné és az országé is - olyan álom, amelyért mindennap újra
és újra meg kell küzdenünk. Szerencsére ma már sem osztrák szuronyoktól, sem kozák dzsidásoktól, sem orosz lánctalpaktól nem kell tartanunk, de ez a fegyvertelen fenyegetés, ami ellopná a szabadságunk és függetlenségünk jó részét, éppoly veszélyes, mert láthatatlan és sokak számára érzékelhetetlen is. A globalizált piacgazdaság pc-terroristái, milliárdos haszonlesők, brüsszeli bürokraták éppúgy szeretnének a fejünk felett dönteni rólunk, ahogyan annak idején a Habsburg uralkodók vagy a szovjet pártfőtitkárok. S ahogyan mindig is, ma is voltak és vannak, akik feltartott kézzel adnák meg magukat és országunkat a sorsnak, mert úgysem lehet mit tenni a túlerővel szemben...
Vannak ma is, akik sohasem állnak a nemzet mellé, sem jóban, sem rosszban, mert nekik mindig az idegen a szép. S vannak, akik felismerve a lopakodó veszélyt, megpróbálnak a legjobb tehetségük szerint szembeszállni azzal, s megtartani ezt az országot, ezt a nemzetet saját hitében, erejében és magyarságában. Puskás kivégzőosztagoktól, köteles hóhéroktól, unokákig tartó megtorlástól ma már persze nem kell félni senkinek, s nincs is itt semmilyen forradalom, maximum lázadás azok ellen a dolgok ellen, amelyek tönkretették közös álmunkat, Európát. Hogy a mai lázadók eséllyel szállnak-e szembe a modern világ sokszor félreértett és túllihegett eszméivel, ma még nem tudjuk. De azt igen, hogy ma is szégyen lenne reájuk, ránk nézve, ha meg sem próbálnánk.