Sportvilág

2013.10.16. 11:10

Ismét leszerepelt a válogatott

Harmadik helyen végzett a magyar labdarúgó–válogatott a 2014-es világbajnokság D jelű európai selejtező csoportjában. Eldőlt, újabb vb-t hagyunk ki.

MTI

Andorra elleni győzelemmel zárta a sorozatot a magyar válogatott, amely Hollandia és Románia mögött tíz meccsen 17 pontot gyűjtve lett harmadik a hatosban. Együttesünk a harmadik kalapból „érkezett”, tehát helyezése még reálisnak is lenne mondható, azonban összességében teljesítménye, mutatott játéka, hozzáállása óriási csalódás.

Az Egervári Sándor vezette csapat a két leggyengébbet, Andorrát és Észtországot oda–vissza verte, pozitív lett a mérlege (itthon győzelem, idegenben döntetlen) Törökország ellen is, ugyanakkor a románokkal és a hollandokkal szembeni párharcokban alaposan leszerepelt a társaság. Bukarestben és főleg Amszterdamban megalázó vereséget szenvedtünk, és a keddi Andorra elleni zárómeccs sem íródik majd be aranybetűkkel a magyar labdarúgás történelem könyvébe.A célkitűzés a világbajnoki részvétel volt, ezzel szemben a végeredmény egy lemondó szövetségi kapitány és egy teljesen szétesett nemzeti együttes lett.

– Várhatóan külföldi edző lesz a magyar labdarúgó–válogatott új szövetségi kapitánya – mondta Csányi Sándor a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szerdai sajtótájékoztatóján.

Az MLSZ elnöke úgy fogalmazott: hét–nyolc név van a kalapban, három–négy olyan, aki már vezetett európai topcsapatot. Hozzátette: nem látja, itthonról ki tudná ellátni ezt a munkát.Nem akarunk kapkodni, várjuk a javaslatokat. Jól képzett, tapasztalt és kemény edző kell – jelentette ki Csányi.



Az MLSZ elnöke az eseményen azt is elmondta, bár sokan támadták, nem kíván lemondani, mivel az véleménye szerint megfutamodás lenne, és az elnökségből sem fog senki lemondani.Az eddigi kapitány, Egervári Sándor a hollandoktól elszenvedett pénteki 8:1-es vereség után mondott le. A válogatott a harmadik helyen végzett csoportjában, így nem jutott ki a jövő évi, brazíliai világbajnokságra, s a pótselejtezőről is lemaradt.

– Nem túl jó játékkal, de győzelemmel zártuk ezt a sorozatot. Igazából reális a harmadik helyünk a csoportban. Nem örülök, de nem tartom lekicsinylendő eredménynek. Az elmúlt napok történései meglátszottak a csapat mostani játékán, és nem csak a hollandok elleni eredményre célzok – nyilatkozta az Andorra elleni találkozót követően Csábi József, a magyar válogatott megbízott szövetségi kapitánya.

 

Vérszegény produkcióval zártak

A selejtezősorozat zárófordulójában a magyar válogatott gyenge produkcióval, hazai pályán alig több mint kétezer (fütyülő) néző előtt győzte le Andorrát.

Eredmény: Magyarország–Andorra
2:0 (0:0).

Gólszerző: Nikolics az 52., Lima (öngól) a 77. percben. További eredmények: Románia–Észtország 2:0, Törökország–Hollandia 0:2. A D csoport végeredménye: 1. Hollandia 28 pont, 2. Románia 19, 3. Magyarország 17, 4. Törökország 16, 5. Észtország 7. Andorra 0.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!